Baráti kisfaludi szüret

Bodrogkisfalud - Nem a mennyiség és a minőség a fontos, hanem a jókedv.

„Ha erre jársz, gyere be a szüretre” – invitált a bodrogkisfaludi Holhos Csaba barátom, aki csak kicsit lepődött meg, hogy komolyan vettem a tréfás meghívást.

Összeállunk hatan-nyolcan, egy nap alatt leszedjük. Holhos Csaba

A jó gazda szóval tart

A tréfa magának a szüret szónak jár. Tokaj-hegyaljai léptékben ez nem igazán szüret, amolyan maszatolás, két helyszínen összesen 500 tőkéről kell szedegetni a fürtöket. Maga a házigazda nem vesz részt a metszőolló csattogtatásában, inkább szóval tart.

– Volt olyan időszak, amikor a hegyen három helyen is volt területünk – mondja Holhos Csaba. – Az egyik ráadásul zárt területen és azon belül is zárt kertben volt, úgy oda egy külön macera volt megkapni az engedélyeket, mikor mehetünk. Akkoriban úgy kezdtünk neki a szüretnek, hogy na, akkor kell vagy harminc szedő. A harminc szedőnek pedig enni és inni kell, ezért a szüretet megelőző napokban nekiláttunk főzni, mindent előkészíteni. Aztán ennyi embert mozgósítani, mozgósítás után mozgatni sem volt egyszerű feladat.

Szüret reflektorfényben

A régi nagyobb szüretek soha nem értek véget egy nap alatt.

– Nem szélességre volt nagy a terület, hanem hosszúságra. Volt, amikor a késői szüret miatt hat óra tájban szóltam, mára hagyjuk abba. Rögtön visszaszóltak, ezt a kicsit már nem hagyják itt. A sor közepétől felfelé még lehetett látni, lefelé már nem annyira. Ilyenkor összeállítottuk az autókat és a reflektorokkal világítottuk be a sorokat, aztán amikor tényleg minden szőlő bekerült a ládákba, akkor abba­hagytuk. Ma már ezeknek a szüreteknek vége. Főleg a barátainkat hívjuk, összeállunk hatan-nyolcan, egy nap alatt leszedjük a szőlőt, másnap préselünk, aztán hagyjuk a mustot kierjedni. Soha nem számoljuk, mekkora a mennyiség, amit leszedünk, illetve mennyi bor készül belőle. Nem leadásra termelünk, csak a magunk örömére, aztán ha úgy adódik és valami családi ünnep van, akkor nem kell a boltig menni a borért, hanem csak a pincénkig.

Hegyaljai vörös

Több tőkén is pirosan csillognak a szemek.

– Ennek annyi a története, hogy annak idején édesapám a Szabad Földön keresztül rendelt tíz tőke zalagyöngyét, hogy az majd jó lesz itt a kertben. A szállítás után derült csak ki, hogy zalagyöngyének nézték a küldők a zweigeltet, a kékfrankost és az otellót is. Azóta piros bort is készítünk, mert ha már megrendeltük, kifizettük és elküldték, csak nem dobjuk ki a tőkéket, nem ők tehetnek róla, hogy idekerültek. Nincs ezeknek sem semmi bajuk, szeretik ezt a talajt, jól érzik magukat, mi pedig megisszuk a vörösbort is. Persze csak módjával.

- Bánhegyi Gábor -