Helyi közélet

2016.09.18. 21:22

Chilis bab és velős csont a vásznon

Miskolc - A világ filmművészete – benne természetesen a magyarral – szerencsére bővelkedik kulináris élvezetekkel is.

Miskolc - A világ filmművészete – benne természetesen a magyarral – szerencsére bővelkedik kulináris élvezetekkel is.

Gasztronómia a filmművészetben: mi az, ami azonnal beugrik? – szegeztük a kérdést Hegyi Zoltán újságírónak, aki a miskolci CineFest filmfesztivál vendége volt a napokban.

Az evésnek, az ételnek komoly szimbolikája van.” Hegyi Zoltán

Csoki és hagymás bab

– Ugyanaz szerintem, mint mindenki másnak! Marco Ferreri A nagy zabálás című filmje, ami borzalmas botrányokat kavart a maga idejében, ám persze most már nem kavarna – nyilatkozta lapunknak. – De hát változott a világ. Érdekes, de annak ellenére ez jut az ember eszébe, hogy ez nem kimondottan egy gasztrofilm volt. Nem arról szólt, hogy cizellált emberek, cizellált menüket fogyasztanak. Nagyon komoly irodalma van mindennek, ráadásul, ha már itt vagyunk a CineFesten Miskolcon, akkor Juliette Binoche miatt a Csokoládé is azonnal beugrik.

De ott vannak a vígjátékok, kezdve a Funes-filmektől – Szárnyát vagy combját –, a kedves kommerszekből pedig a Bud Spencer–Terence Hill alkotások említhetőek, azaz a sör-virsli és a hagymás bab.

Kicuppan

– Lehet olyan filmeket készíteni, amelyekben nem esznek, és rengeteg ilyen készült is a filmtörténetben, ám az evésnek, az étkezésnek komoly szimbolikája van és rengeteg módon hozzá lehet nyúlni – válaszolta felvetésünkre Hegyi Zoltán. – Bunuel trilógiájában az elidegenedett, gazdag, polgári rétegnek a kajálása, vagy a Csúfok és gonoszak című posztneorealista, borzalmasan gyönyörű olasz filmben is ment a zabálás. Mindez rávilágíthat bizonyos társadalmi rétegek helyzetére, szokásaira, történetére. Kihagyhatatlan ebből a témából a Szindbád, Latinovits Zoltán főszereplésével, Sára Sándor utánozhatatlan képeivel. A leves a zsírkarikával, a vendéglő, és talán az egyik legfontosabb: a velős csontból kicuppanó velő valóságos gasztroélmény.


Recept: Chili con carne (a Bud Spencer-féle Piedone-filmekből)

Hozzávalók:

  • 25 dekagramm vesebab megfőzve (vagy 3–4 konzerv vesebab)
  • 5 darab tv-paprika
  • 2 konzerv kockázott paradicsom
  • 3 fej vöröshagyma
  • fél fej fokhagyma
  • 60 dekagramm darált marhahús, maximum 20 százalék zsírtartalommal
  • római kömény
  • őrölt kömény
  • babérlevél
  • őrölt koriander
  • őrölt chilipaprika
  • őrölt édes-nemes pirospaprika
  • oregánó
  • ízlés szerint sertészsír vagy olívaolaj
  • reszelt sajt
  • Elkészítés:

    A zsiradékon üvegesre pároljuk a finomra vágott vöröshagymát, rádobjuk a fokhagyma felét összezúzva, fél perc után pedig a darált marhahúst, melyet ezután erős lángon pirítunk a teljes „kifehéredésig”(de inkább szürke). Ekkor sózzuk és fűszerezzük. A fűszerezésről annyit, hogy a leginkább a chilipaprikával és az oregánóval fogjuk vissza magunkat.

    Ezután kerül bele a paprika tetszőleges (de inkább kisebb) darabokban. Amikor elég puhának érezzük, tegyük bele a paradicsomkonzerveket és az előzőleg megfőzött babot. Addig rotyogtassuk együtt a mixet, amíg az étel el nem készül, a végén pedig egy fűszerezés-felülvizsgálatot javaslok kóstolással. Tálaláskor szórjuk meg ízlés szerinti minőségű és mennyiségű reszelt sajttal. Köretként leginkább rizs vagy friss foszlós fehér kenyér passzol mellé.


    Filmek és a „kaják”

    Aranyláz: A filmben a Chaplin által alakított aranyásó megfőzi saját cipőjét és azt szolgálja fel ebédként.

    Indul a bakterház: A film egyik kulcsfigurája a bakter anyósa, aki nem kényezteti el Bendegúzt. A levesében van minden, cserebogár és gatyamadzag is.

    A nagy zabálás: Az öt főszereplő saját keresztnevén szerepel a filmben, a szereplők bizonyos tulajdonságai az őket alakító színészek valós személyiségére utalnak: Mastroianni a magánéletben is nagy nőfaló hírében állt, Tognazziról köztudott volt, hogy kitűnő szakács, Ferréol a szerep kedvéért 15 kilót hízott.

    Aranyeső Yuccában: Bud Spencer Buddyt alakítja, aki mindig éhes, majd versenyt eszik a helyi seriffel.

    Szindbád: A Latinovits Zoltán által megformált Szindbád élvezettel fogyasztja el húslevesét, majd a két főételt.


    Az 5 legikonikusabb Bud Spencer evős jelenet csokorba gyűjtésével tiszteleg a 86 éves korában hétfőn elhunyt színészóriás emléke előtt a NetPincér csapata.

    Ezek is érdekelhetik

    Hírlevél feliratkozás
    Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

    Rovatunkból ajánljuk

    További hírek a témában