Helyi közélet

2016.07.11. 16:53

Újra felfedezett minták érkeztek a pályázatra

Mezőkövesd - A korábbi évekhez képest sokkal több pályamű érkezett a Kisjankó Bori Országos Hímzőpályázatra.

Mezőkövesd - A korábbi évekhez képest sokkal több pályamű érkezett a Kisjankó Bori Országos Hímzőpályázatra.

Megnyílt a XXVIII. Kisjankó Bori Országos Hímzőpályázat anyagából összeállított kiállítás Mezőkövesden a Közösségi Házban és a Matyó Múzeumban. Ezen a díjazott, illetve a zsűri szerint követendő példaként említett alkotások láthatók, a zsűri pedig nagyon szigorú volt: rengeteg magas színvonalú munka érkezett, de elég volt egy apró hiba is, hogy ne kapjon „A” kategóriás minősítést a pályamű. A háromévente meghirdetett pályázat nagydíját, a Kisjankó Bori Díjat idén egy hevesi alkotó, Erdélyi Istvánné népi iparművész kapta palóc keresztszemes hímzéssel díszített terítőjéért, futójáért, párnájáért és függönyeiért.

Az alkotók jelentős része eddig feltáratlan terület után kutat." V. Szathmári Ibolya

Nőtt az érdeklődés

– A Kisjankó Bori Kiállítás nem vesztett fényéből, sőt az előzőhöz képest százzal több alkotás érkezett be, ami azt jelzi, hogy jelentősen nő az érdeklődés. Hozzá kell fűzni, hogy idén számos egyéb pályázat volt, s az, hogy így is ilyen számban tudtak pályázni, óriási dolog – mondta V. Szathmári Ibolya néprajzkutató, hozzáfűzve, hogy az alkotói kör szép számban és igen igényesen dolgozott.

– Szeretném hangsúlyozni, hogy az alkotók jelentős része újabb és újabb, eddig feltáratlan terület után kutat. Számos újdonsággal találkoztunk, olyan hímzéshagyománykörök bukkantak elő, amelyekről nem, vagy alig tudtunk. Ezek kiinduló forrásként szolgálnak a ma is korszerű, jól használható lakástextíliák és viseleti hímzések számára. Az alkotókban benne van ez a fajta igényesség, az újra való törekvés, az eddig feltáratlan anyagok előbányászása az abból való építkezésre – tette hozzá a pályázathoz kapcsolódó konferencián is előadó kutató.

Kifejtette, az egész Kárpát-medencéből voltak ilyen hímzésanyagok, így a háromszéki gyapjúhímzés, vagy szűkebb pátriánkból, a Barkó közösségből, amelynek hímzésanyagát nemrég tárták föl a királdi alkotócsoport tagjai. De volt bakonyi fehérhímzés, amelynek gyönyörű, újszerű alkalmazása figyelhető meg a lakástextíliákon. A hevesi hímzésanyag és a matyóföldi is hozott újdonságokat felszínre.

– Utóbbira jó példa a nyargalás, ez a technika a summások kötőin jelent meg a matyóknál, hevesieknél. Ezt elfelejtett díszítményként tartottuk számon, de felfedezték, s csodálatos lakástextil-díszítményként alkalmazták – tette hozzá V. Szathmári Ibolya.

Fehér Jánosné zsűritag elmondta, idén 429 pályamunka érkezett a pályázatra. Amikor végeztek az értékeléssel, az volt az érzése, kevés a viselet, de mint kiderült, kellő számú volt, csak sajnos nem követendőek. De voltak komplett alkotások, így a viseletek mellett táskákat, kiegészítőket is készítettek. Mint mondta, a Kisjankó Bori Országos Hímzőpályázat az egyik legrangosabb pályázat, a szigorú zsűrinek több szempontot figyelembe kellett vennie. Az itt elfogadott, kiállított daraboknak hibátlan, példaértékű, mintakövetőnek kell lenniük.

- ÉM-TB -


Különdíj a kövesdieknek

A mezőkövesdi alkotók különdíjat kaptak a pályázaton. Pap Jánosné és Marton Jánosné a Fügedi Márta Egyesület díját vehette át asztali futójáért és párnájáért, amelyek öreg matyó hímzéssel készültek. Egy nagyon régi mintát dolgoztak föl, s nagyon sok időbe telt elkészíteni a darabokat.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában