Helyi közélet

2016.06.05. 19:33

A legtöbbet vissza

<strong><em>Héják, kuvikok, gólyák. Fecskék, baglyok és vércsék. És még ki tudja, hogy hányfajta madárka – és kis emlős – köszönheti a mályi madármentőknek, az ottani természetvédelmi egyesületnek azt, hogy életben maradtak. Lehoczky Krisztián, a madármentők vezetője és kis csapata a legtöbbet adja vissza, ha rajtuk múlik: a szabadságot, azt, hogy repülhetnek a madarak. </em>Juhász-Léhi István írása.</strong>

Héják, kuvikok, gólyák. Fecskék, baglyok és vércsék. És még ki tudja, hogy hányfajta madárka – és kis emlős – köszönheti a mályi madármentőknek, az ottani természetvédelmi egyesületnek azt, hogy életben maradtak. Lehoczky Krisztián, a madármentők vezetője és kis csapata a legtöbbet adja vissza, ha rajtuk múlik: a szabadságot, azt, hogy repülhetnek a madarak. Juhász-Léhi István írása.

Éjjel-nappal igyekeznek segíteni a szerencsétlenül járt állatokon, akik az emberi civilizáció miatt egyre szűkülő életterükben élik évmilliók óta megszokott életüket. Igen, az, hogy villany legyen a lakásban, különböző műtárgyakkal is jár például, ugyanakkor felelősséggel is tartozunk ezen csodálatos élőlények felé. Mint ahogyan erdeink és vizeink felé is.

De Krisztiánék még egy dolgot csinálnak kitűnően a mentés mellett. Úgy nevelnek és tanítanak a természet szeretetére, hogy nem ordítanak. Csendesen végzik ezt a hivatást, amiért személy szerint hálás vagyok, és hiszem, hogy nem vagyok egyedül ezzel. Mert a madarakat „csak” az élőhely elvesztése, az olajfoltok, a növényvédőszerek, a vadászat és halászat, valamint a klímaváltozás veszélyezteti…


Erdőtelek, Mályi, Miskolc - Kéthetes kisgólyát nevelnek néhány napja a mályi madármentő állomáson.

Erdőtelek, Mályi, Miskolc - Anyja kidobta a fészekből, ezért emberek nevelnek egy gólyafiókát a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Mályiban, az ottani Madármentő Állomáson. A fióka 7 méteres zuhanást élt túl, zúzódásait kell kezelni. A Madármentő Állomás felvételei szerint egyre jobban van, amit mi sem bizonyít jobban, mint hatalmas étvágya.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában