Helyi közélet

2016.06.05. 17:33

Azon az úton halad, mint a testvére

Aszaló, Miskolc - Mobilgát, könyvtár, játszóeszközök, de beindult a Start program, és mozgolódás van az egykori laktanyában is. Interjú: Dr. Mészáros Istvánnal, Aszaló polgármesterével.

Aszaló, Miskolc - Mobilgát, könyvtár, játszóeszközök, de beindult a Start program, és mozgolódás van az egykori laktanyában is. Interjú: Dr. Mészáros Istvánnal, Aszaló polgármesterével.

Dr. Mészáros István az időközi választáson nagy többséggel, a második helyezett szavazatának a duplájával nyert. „Nagy bizalmat kaptam a település lakosságától arra vonatkozóan, hogy azt az utat, amit a testvéremmel együtt elkezdtünk, egyedül folytathassam” – mondta.

Sokat lobbiztunk azért, hogy termőföldekhez juthassunk." Dr. Mészáros István

Idén januárban volt egy időközi választás, amelyet azért írtak ki, mert tavaly ősszel elhunyt a testvére, dr. Mészáros Zoltán. Miként gondol vissza azokra a hetekre, hónapokra?

Dr. Mészáros István: Magabiztosan vágtam neki a választásoknak, mert az egész életünk a testvéremmel párhuzamosan zajlott. 2014 októberétől a település vezetését is közösen láttuk el: ő főként a hivatali feladatokat, én pedig főállású alpolgármesterként a nagy létszámú, egyre növekvő közmunkások irányításával, illetve a munkavezetőik munkabeosztásával foglalkoztam. Én terveztem meg 2014-ben a Start-munkát, illetve 2015-ben sikerült elérni majdnem a 100 százalékos foglalkoztatottságot a településen. Ezt követően sajnos tavaly október 22-én történt az a tragédia, amit soha nem fog kiheverni sem a családom, sem Aszaló lakossága. Aztán kiírták az időközi választást, amin nagy többséggel nyertem, a második helyezett szavazatának a dupláját kaptam. Nagy bizalmat kaptam a település lakosságától arra vonatkozóan, hogy azt az utat, amit a testvéremmel együtt elkezdtünk, egyedül folytathassam.

Mik azok a tervek, melyeket véghez akar vinni a ciklus végéig?

Dr. Mészáros István: Az állami fő célkitűzés is az, hogy minél nagyobb létszámban munkát adjunk az embereknek, mi ezt elkezdtük 2014-ben. Körülbelül 200 közmunkást foglalkoztatunk jelenleg, ez a szám a korábbiaknak a tízszerese. Egyébként a Start-mintaprogramoknak is az a lényege, hogy a második évtől már ráépülő programokként kell ezeket folytatni, tehát amiket elkezdtünk, azokat a programokat igyekszem folytatni. Konkrét példa: tavaly térkőgyártó üzemet hoztunk létre, ennek a termékeit az idén kezdjük értékesíteni, viszont a tavalyi évben az önkormányzat létesítményeit, parkolóit szilárd térkőburkolattal tudtuk ellátni. Megnézzük, hogy hol kell még önkormányzati ingatlanokon ilyen burkolatot kialakítani. Folytatjuk a térkőgyártást, vásároltunk új rázóasztalt, és megkezdtük a mederlapok gyártását. Ugyanis tavaly a település két utcáján, a Honvéd és Kossuth úton megkezdtük az átereszek felújítását, és ehhez kapcsolódóan megtörtént az árkok kitakarítása, ezeket most szilárd burkolatú mederlapokkal fogjuk ellátni. A testvérem nevéhez fűződik a Gyöngy Nonprofit Szociális Szövetkezet megalakítása, hiszen már a tavalyi évben hatalmas méretű fóliasátrakat létesítettünk, ahol mindenféle zöldségek termesztését folytatjuk ez évben is. A szövetkezetet ugyanúgy életben szeretném tartani, mint ő. Az értékesítést folytatjuk, hiszen akkora volumenben termelünk, hogy azt már a település konyhája nem tudja felvásárolni. Sokat lobbiztunk azért, hogy termőföldekhez juthassunk, erre az önkormányzatnak kevés anyagi lehetősége van. A magánemberek között viszont volt olyan adásvételi szerződés kifüggesztése, ahol sikerült azt belügyminisztériumi támogatással elérni, hogy az állam megvásárolta ezeket a földeket, hiszen az elővásárlási sorrendben az állam szerepel az első helyen. Ezt a 11 hektár földet meg is kaptuk mi használatra. Jelenleg megbízási szerződéssel, a későbbiekben haszonbérletben fogjuk használni. A mezőgazdasági Start-mintaprogramoknak az alapeleme, hogy minél több földdel rendelkezzünk. Ezért, hogy nagy volumenben tudjunk foglalkoztatni mezőgazdasági programokban is, föld kellett hozzá. Ugyanakkor a település tulajdonában van az aszalói laktanya, ez korábban honvédségi épület volt. Már megkezdődtek a kivitelezési munkálatok az épület hasznosítására vonatkozóan. A Start-minta­program keretében egy őshonos állatokat bemutató farmot fogunk létrehozni. E terület több mint két hektáron helyezkedik el, van rajta körülbelül 10 nagy méretű épület. Két épületnek a felújítási munkálatait megkezdtük, itt már látványos eredményeket értünk el. A fejlesztési programnak köszönhetően víztisztító berendezés is kerül az ingatlanra, illetve három nagy teljesítményű szélgenerátorral biztosítja majd az energiaellátást.

Mikorra tervezik az átadását?

Dr. Mészáros István: Pontos határidőt nem tudok, ez a Start-mintaprogram jövő év februárjáig tart, addig meg kell valósítani ezt.

Mobilgát, könyvtár, játszóeszközök, medertisztítás… Hogy csak az elmúlt hónapok aszalói megmozdulásait említsük.

Dr. Mészáros István: Megyei szintű katasztrófavédelmi rendezvény zajlott a településünkön, ahol Svájcban készített, illetve a katasztrófavédelem által Magyarországon megvásárolt mobilgátakat mutattak be. Ezen a rendezvényen megyei katasztrófavédelmi vezetők vettek részt, akik a későbbiekben éles helyzetekben átadják majd a beosztottaiknak azt a tudást, amit nálunk elsajátítottak, illetve a település lakosságának egy része is részt vett ezen a rendezvényen, hiszen 2010-ben Aszaló felét elöntötte a Hernád. Örvendetesnek tartom, hogy azóta már egy évtizedes elmaradást sikerült pótolni, ugyanis a Bársonyos medrének a kotrása is megvalósult. Az ovis játszóeszközök és a könyvtár pedig tulajdonképpen összefügg, hiszen egy kistelepülésen együtt mozognak ezek. Felelős településvezetőként úgy gondolom, hogy mind a kultúra, mind pedig a fiatalság ápolása-nevelése szorosan hozzátartozik a munkámhoz. Ezért is gondoltuk úgy, hogy a korábbi könyvtárunk helyett – amely átkerült az iskola épületébe és nehézkessé vált a működtetése, hiszen a Klik a fenntartó –, saját épületünkben kialakítunk egy magas színvonalú, szép új könyvtárat. Ez meg is történt a művelődési házban, ahol a könyvtár folyamatos nyitvatartással, új könyvekkel, gyönyörű új bútorokkal, szép környezetben várja az olvasókat. Azt hiszem, simogatja a lelkét annak, aki hozzánk betér a könyvtárba. Az óvodával kapcsolatban pedig elmondható, hogy sajnos elég régi épületben működik, viszont azokat a fejlesztéseket, amiket saját erőből meg tudunk valósítani, megtettük. Idén telepítettünk egy fából készült csúszdával egybeépített kis játékvonatot, amit a gyerekek rögtön birtokba is vettek, nagyon örülnek neki, nagyon szeretik. Nagy eredménynek tartom, hogy a Szikszói Kistérségi Társulásnak ez év februárjában ki tudtuk fizetni a 2014 előtt keletkezett, több éven keresztül felhalmozott mintegy 5 millió forintos adósságot. Sajnos ezenfelül más terheket is örököltünk, további 10 millió forint nagyságrendben.

Legutóbb az aszalói majálison voltak együtt kicsik és nagyok. Jót tett a közösségnek?

Dr. Mészáros István: Úgy gondolom, hogy az ingyenes települési rendezvények, amelyek korábban nem voltak Aszalóra jellemzőek, hozzátartoznak egy település életéhez. Ilyenkor lehetőség nyílik arra, hogy az aszalói családok, ha a mozgalmas hétköznapokban nem is tudnak mindig egymással találkozni, az ünnepi alkalmakkor megpróbáljuk őket kicsit mozgósítani. Olyan rendezvényeket, attrakciókat hozunk egy ilyen, aszalóiak számára ingyenesen látogatható rendezvényre, ahol megfelelő tartalmú szórakozást biztosíthatunk mind a kicsik, mind a nagyok számára.

A pályázati lehetőségekkel tudnak élni?

Dr. Mészáros István: Aktívak vagyunk a pályázatokon való részvétel szempontjából. Jelenleg is vannak beadott pályázataink közösségi szemléletformálásra vonatkozóan, illetve a tájház fűtéskorszerűsítésére, hiszen a nyugdíjasklubunknak ez a székhelye, és ők szoktak panaszkodni, hogy elég hideg van. Itt fatüzelés volt korábban. Olyan fűtéskorszerűsítést szeretnénk megvalósítani, amely látványos változást a tájjellegű épületen nem fog eredményezni, viszont mégis korszerű hőlég­befúvásos rendszerrel lesz ellátva. A művelődési házunkat korábban felújítottuk, de a gáztüzelést nem váltottuk ki, ezt is szeretnénk a későbbiekben napelemekkel helyettesíteni, illetve mivel rengeteg szerves anyaggal rendelkezünk, az önkormányzatnál is szeretnénk a fűtéskorszerűsítést ez éven végrehajtani.

Az idén milyen programok várhatóak még?

Dr. Mészáros István: Hagyományteremtő jelleggel már tavaly előtt elkezdtük az adventi gyertyagyújtást, amely eddig nem volt a településünkön, ezt ebben az évben is meg fogjuk tenni. Illetve a majálistól valamelyest szerényebb körülmények között augusztus 20-ához kapcsolódóan is szeretnénk települési rendezvényt tartani. Hagyománya van községünkben a szüreti bál megrendezésének, én úgy gondolom, hogy ezt ez idén is megtartjuk. Természetesen a nemzeti ünnepeket is ugyanúgy megünnepeljük.


Ezek is várhatóak

„Az egyik mobilszolgáltatónak elég rossz a térereje, ehhez kapcsolódóan egy átjátszó tornyot fogunk építeni a településen, hogy tudjuk emelni a szolgáltatás színvonalát. Illetve az M30-as autópálya érinteni fogja településünket. Ezzel kapcsolatban úgy néz ki, 2020-ig a kivitelezési munkálatokat meg kell valósítani. Itt a településen földterülettel rendelkező gazdák vonatkozásában igyekszünk az ő érdekeiket megfelelően képviselni, hogy a kisajátítási eljárások során minél kevésbé károsuljanak” – hangsúlyozta dr. Mészáros István.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában