Akkor is volt szerelem első látásra

Aggtelek - Boriska nénit a diákok azzal ajánlották a figyelmünkbe: nem csak tud, szeret is a régi időkről mesélni.

Idősebb Tóth Béláné (74) Boriska (a gyerekeknek Boriska néni) szemben lakik az iskolával. Jó ideig szólongatjuk hiába, majd óvatosan bemerészkedünk a portára.

Piros barhentruha volt rajtam, kék farkasfoggal díszített köténnyel. Id. Tóth Béláné

– Nem, dehogy aludtam, csak a lábamat pihentettem – szabódik, miközben beljebb tessékel. – Hajnal négykor már odakint kapáltam, de nem nagyon bírják már az ízületeim. Itt születtem, Aggteleken, nem is nagyon mozdultam ki, mivel nem bírok utazni. Vonattal még csak-csak, de hát innen a vonatot is busszal érni el… Az én életem elég körülményes volt – kezd bele a visszaemlékezésbe. – árván nőttem fel, az apám ott maradt a második világháborúban. A húgomat nem is látta, születése előtt vitték el. Én inkább tanultam volna, de korán el kellett szegődnöm, más tarlójára, harmincforintos napszámba – panaszolja föl. – Így aztán otthoni sorsra szorultam…

Érdeklődünk, miként talált idehaza párjára.

Nefelejcses kis lap

– A férjemék családját 1947-ben telepítették át Szlovákiából. Harminckilós csomaggal jött át a család, nem hozhattak egyebet. A későbbi apósom megszervezte, hogy egy éjjel visszaszöktek, s egy szekérnyi holmit még áthoztak egy tehénnel és két lóval. De hát mi volt az ahhoz képest, hogy csak erdőből ötven holdjuk volt odaát!

A férjem tizenhét volt akkor. Egy istállóban húzták meg magukat először egy rokonnál, aztán megvettek egy kicsi házat, hogy legalább a magukéban legyenek… Azt, hogy milyen volt az első találkozásunk, a férjem beszélte el később.

Szegény, kilenc éve meghalt, nagy veszteség… Ő katona volt már akkor, kint beszélgetett a kapuban a barátjával, amikor elmentem előttük, de én még akkor nemigen figyeltem rájuk, süldő lányka voltam még. Piros barhentruha volt rajtam, kék farkasfoggal díszített köténnyel. Az édesanyám varrta nekem, szinte most is magam előtt látom.

A későbbi férjem igen megnézett, mire a barátja azt mondta: „Várjál csak, Béla, ez lesz még a te szeretőd!” Ő meg csak egyet nyelt, s azt válaszolta rá: „A számból vetted ki a szót!” Három évre rá kaptam egy lapot tőle. Nefelejcses kis lap volt. Megmutatnám, de sajnos elkallódott.

Boriska elmeséli, gondosan belecsomagolta celofánba, s az énekeskönyvében tartotta. Csakhogy azt kölcsönkérték, s amikor visszakapta, a nefelejcses lap már nem volt benne. Ám hogy mi állt rajta, ma is fejből sorolja:

– Az volt a lapon: „Igen sokat gondol rád, aki téged nagyon szeret. Hogy és ki, majd megtudod!”

Aztán szép lassan ki is tudódott. Már csak azért is, mert a Béla kisebbik húga jó barátságban volt Boriskával.

Hármas esküvő

Nézegetjük a dobozban őrzött emlékeket, a nefelejcses képeslap borítékját, a fényképeket, közöttük a hármas esküvő képeit.

– Három pár esküdött akkor egyszerre: mi, aztán a férjem húga és az ő vőlegénye, meg őneki a testvére és a párja. Anyósom azt mondta: aki ahányszor lagzit tesz, annyiszor ég le a háza (utalva az azzal járó költségekre). Mondhatni aznap az egész falu lakodalomba volt hivatalos. Nekem még gyűrűm sem volt, az anyámét adták ide, hogy a szertartáson legyen mit az ujjamra húzni.

Ám, mint a fotók mutatják, Boriska és Béla igen összeillő pár volt, s az élet is ezt igazolta: sok munkával, de boldogultak. Szerették egymást, házasságukból egy fiuk és egy lányuk született.

– A férjem eleinte mészégetőként dolgozott, később kazánfűtő volt a barlangnál.

Közben egyre nőtt a gazdaságuk, földet műveltek, állatokat tartottak.

– Én gazdálkodtam mindaddig, míg a gyerekek oda nem nőttek.

Boriska négy unokával és egy dédunokával is elbüszkélkedhet már. A legkisebb, helyben lakó unokáról megtudjuk: bár még most végezte az általánost, a traktort is elvezeti, az állatokat is ellátja, ha kell.

– Amikor még itt voltak iskolások, minden unokám hozzám járt ebédelni – mondja, s mi készséggel el is hisszük, különösen, hogy a falubeli gyerekek is felhívták rá a figyelmünket: Boriska néni nagyon jól főz. El is kértük tőle egy helyi étel receptjét.

ÉM-SZK

Recept: Pekanca vagy gomolyabukta

4 személyre, szó szerint úgy jegyeztük le, ahogy Boriska elmesélte.

Két kiló krumpli kell hozzá, megpucolva, megfőzve. Leöntjük róla a vizet, megtörjük. Lassú tűzön annyi lisztet keverünk hozzá, hogy ne legyen ragacsos. A saját levéből, ha úgy látjuk, önthetünk még bele. Mikor pukkangat, kész is. Nagy nokedliket szaggatunk belőle a régifajta fa nokedliszaggatóról egy tálba, aztán két-három evőkanál pirított vajjal, vagy a magunk disznózsírjával meglocsoljuk, a magunk jó tejföléből (úgy két deciliternyit) teszünk a tetejére. Nálunk nem volt szokás megsütni. Mi annak idején körbeültük a tálat, úgy ettük.