Helyi közélet

2016.05.22. 10:59

Népi fogások a bogácsi fesztiválon

Bogács - Otthoni, illetve a falu környékén termő alapanyagokból készítettek népi ételeket a Tájak, Ízek, Hangulatok Fesztiválon.

Bogács - Otthoni, illetve a falu környékén termő alapanyagokból készítettek népi ételeket a Tájak, Ízek, Hangulatok Fesztiválon.

Idén huszonegy csapat hozta el a tájegységére jellemző ízeket, hangulatokat Bogácsra a májusi főző- és hagyományőrző fesztiválra. Helyből, Bogácsról több csapat is versenyzett, a legnagyobb létszámú asszonycsoport például többfélét főzött, kedveskedve azoknak is, akik asztaláról nem hiányozhat a leves, s azoknak is, akik kedvelik az édes fogásokat.

Van mákos is, a gyerekek azt jobban kedvelik. -Kovács Sándorné

Többféle gombóc

– Az egyik levesünk egri leves volt bogácsi csigatésztával, a másik pedig lábatlantyúk-leves. Az egri leveshez a sertéshúst kockára vágjuk, a zöldséget is egyszerre tesszük bele, befűszerezzük, s úgy fő meg. Külön csigatésztát főzünk bele. Ehhez a leveshez a legjobb a tarja, ez zsírosabb, puhább hús, mint a comb, ami szálasabb, keményebb – mondta Kovács Sándorné Manci néni. A gyerekek egyik kedvencét, a szilvalekváros gombócot többféleképpen készítették. Volt kenyérmorzsás, prézlis és mákos változat is.

– A gombóchoz megfőzzük a krumplit héjában, megpucoljuk, megtörjük, s hagyjuk kihűlni. Ha ugyanis nem hagyjuk, akkor nyúlós lesz. Többfajta krumpli van, némelyik nagyon vizenyős, abból nehéz tésztát gyúrni, mert ellágyul. A krumplin kívül kell hozzá sima liszt, és egy kevés réteslisztet is teszünk hozzá, az ugyanis a nedvességet jobban felissza.

Kinyújtjuk, beletesszük a lekvárt és kifőzzük a gombócokat. A bundáját kenyérmorzsával és prézlivel is készíthetjük. A prézli az a bolti, a kenyérmorzsát otthon készítjük, a szikkadt kenyeret összedörgöljük, beletesszük zsírba, úgy pirítjuk meg. Van mákos is, a gyerekek azt jobban kedvelik, míg a férfiak a prézlis, kenyérmorzsás változatot szeretik – tette hozzá Manci néni.

Szinte minden házi

Egy másik bogácsi csapat, a Csendes házaspár rengeteg süteménnyel és tejszínes tyúkragulevessel készült a rendezvényre. Utóbbiban szinte minden házi volt, a tyúktól kezdve a tejfölön át a tésztáig.

– Saját házi tyúkból készítettük a levest, attól lett szép sárga a zsírja is. Házi tejföl, tejszín kellett bele, nem olyan mint a bolti, ezenkívül rizs, zöldségek és reszelt tészta, házi tarhonya került bele – sorolta a hozzávalókat Csendes Julianna.

– Fokhagymás rántással kezdjük, felengedjük vízzel, majd beletesszük a húst, s egy kis fövés után belerakjuk a zöldséget. Amikor elkészült a hús, főzünk rizst, beletesszük a tésztát és tejfölös habarással behabarjuk. Fűszerként fekete bors, illetve só van benne – árulta el az asszony, aki hozzátette, hogy mennyi ideig tart elkészíteni az ételt, az attól is függ, mennyi idős a tyúk.

A házaspár standján volt választék süteményből is, négyféle rétessel: mákossal, túróssal, almás-meggyessel és almással készültek, de volt kapros és édes sima túrós béles, hajtogatott kelt tepertős pogácsa és kakaós csiga is. Csendes Julianna a recepteket még a nagymamájától tanulta, nagyon szeret sütni, de már nem is méri az adagokat, az érzésre hagyatkozik.

[/caption]


 

Szeretik és használják is a gombát

A Tardi Hagyományőrzők csapata tardi tarhonyás tavaszi pörköltöt készített a fesztiválon. A fogás specialitása abból áll, hogy a sertéspörkölt­alaphoz gombát is tesznek. Ha csiperke, tavaszi gomba van, az jó.

– A pörköltalapos, zaftos, hagymás lében elkészítjük a gombát, hozzá házi tarhonyát adunk, ami jól megdagad. A pörkölt elkészítése másfél-két óra, a tarhonya titka, hogy rózsaszínesre pörköljük, felöntjük vízzel, s egy óra alatt megdagad. A tészta minősége függ attól is, hány tojásból készül. Tardon szeretik a házi tésztát, készítenek is, van tyúk, van tojás, ez a biztosabb, ízletesebb, az állaga is másabb, mint a boltinak – mondta Szikszai Imre, a tardi hagyományőrzők vezetője.

Hozzáfűzte, most a legelőkön termő szegfűgomba kellett volna hogy legyen, de nem találtak. Az erdőben erdei csiperke, lila pereszke fordul elő, de az később terem. A gombát tehát nem sikerült most a tervekhez igazítaniuk, pedig az az igazi, ha természetben termett gombát fogyasztunk. Tard hosszú település, az alsó vége alföldi jelleget ölt, ott lehet gombászni. Ahogyan haladunk följebb-följebb, az erdő flórájában már más fajtákat találunk.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában