Helyi közélet

2016.05.27. 09:08

"Kitárult előttük legalább 5–6 világ"

Felsődobsza - A felsődobszai gyerekek "világot láttak", és verset írtak egymás elfogadásáról.

Felsődobsza - A felsődobszai gyerekek "világot láttak", és verset írtak egymás elfogadásáról.

Életre szóló élményeket szereztek a felsődobszai diákok azzal, hogy részt vehettek a "Közös nevező" című országos programban. Tanáraik szerint azóta a gyerekek jobban tanulnak, motiváltak, és a magatartásuk is sokat javult.

Megérte, hiszen nagyon jó versek és dalok születtek. -Saracz Tímea

A diákok a Wesley János Általános Iskola és Kollégium Bárczay Gábor Tagiskolájának tanulói. Ők is és felkészítő tanáraik is örömmel meséltek a programról. Fejér Imre pedagógus azt emelte ki, a fő cél az volt, hogy a diákok megismerkedjenek az ország más településén élő gyerekekkel, és velük együtt gondolkodva, dolgozva létrehozzanak valamilyen értéket. A felsődobszai gyerekek talán soha nem jutottak volna el a Hernád-völgyéből Pécsre, és talán soha nem ismerkedtek volna meg budapesti és a pécsi gyerekekkel, az ő életükkel.

Vers és zene

– A tanítványaink előtt kitárult legalább 5–6 világ – fogalmazott a pedagógus. – A személyes barátságok mellett megismerték Pécs nevezetességeit, szerepeltek annak főterén, bepillantás nyerhettek a stúdiómunkába, verset írtak, híres emberekkel találkoztak.

Nekünk ez hatalmas dolog, hiszen a hátrányos helyzetű településről nincs módunk nagyobb városokba, múzeumokba, történelmi emlékhelyekre utazni diákjainkkal. Fejér Imre elmesélte azt is, hogy mivel ő földrajz–történelem szakos tanár, sokat mesélt a gyerekeknek Pécs nevezetességeiről a városnézés alkalmával. Volt olyan tanítványa, aki itt javított az év végi osztályzatán, mert szinte szóról szóra el tudta mondani a hallottakat.

A program lényegéről Bajzáková Monikától tudtunk meg többet. Ő is az iskola pedagógusa. Mint mondta, az együttműködés tavaly decemberben kezdődött Budapesten, ahol a tanárok érzékenyítő programon vettek részt a Centropa Alapítvány kezdeményezésére. A gyerekek csoportokban dolgoztak, egy-egy csoportba több iskola diákjai tartoztak. A felsődobszai diákok a fővárosi Wesley János Óvoda, Általános Iskola Szakiskola és Gimnázium, valamint a pécsi Mecsekaljai Általános Iskola Kovács Béla Általános Iskolájának tanulóival tevékenykedtek együtt.

A közös program a slam poetry volt (ez egy modern költészeti stílus), amelynek célja az iskolánként négy versszakos vers megírása. A felsődobszai gyerekek verse így kezdődik: „Felsődobszán éldegélünk, iskolánk a Bárczay,/ oda járnak környékünknek a legmenőbb arcai./ A második otthonunknak minden zuga eleven,/ itt barátok – higgyétek el – mindig vannak elegen. A vers megzenésítése céljából utaztak a gyerekek a felkészítő tanárokkal együtt Pécsre április közepén. Mára pedig a videoklip is elkészült, amivel rendkívül elégedettek a gyerekek.

Beszélgetésünkkor épp az országos kompetenciamérés feladatlapjaival küzdöttek a gyerekek, de szerencsére nem minden évfolyam, így tudtunk azért olyan diákokkal beszélgetni, akik részt vettek a különleges programban.

Az együttműködés tavaly decemberben kezdődött. -Bajzáková Monika

Összebarátkoztak

Saracz Tímea arra emlékszik, hogy rengeteg munkával járt a projekt, fárasztó napok voltak azok, de megérte, hiszen nagyon jó versek-dalok születtek.

– Nagy élmény volt az is, hogy megismerkedhettünk a többi iskola diákjaival. Először mindenki meg volt szeppenve egy kicsit, de a nyitottabbakkal hamar összebarátkoztunk. Azóta is tartjuk a kapcsolatot a Facebookon – meséli Tímea.

Gulyás Márk a program lényegére világított rá. Mint mondta, a cél tulajdonképpen az volt, hogy legyünk barátok, fogadjuk el egymást, mert így közösen dolgozhatunk valami jó célért.

– Ez különben tényleg így van, nekem is az a tapasztalatom, hogy ha elfogadjuk egymást, értéket tudunk létrehozni – mondja Márk. Hozzáteszi: bár különbözőek vagyunk, de senkinek nem szabad azt hinnie, hogy különb a másiknál.

A barátságok mellett megismerték Pécs nevezetességeit.  -Fejér Imre

Saracz Evelin azzal egészíti ki mindezt, hogy bár ő személy szerint nem tapasztalta a kirekesztést, de tudja, hogy vannak olyan emberek, akiket faji hovatartozásuk vagy bőrszínük miatt megkülönböztetnek, kirekesztenek. Ez szerinte helytelen dolog.

Gulyás Krisztiánnak a stúdiómunka jelentette a legnagyobb élményt.

– Nem voltam még ilyen helyen, nagyon érdekes volt, és jól sikerült a felvétel. Az iskolánkról szóló dalt elénekeltük egy zenei alapra. Azóta sokszor gondolok arra, hogy én is szeretnék majd versekkel, zenével foglalkozni, és stúdió­ban dolgozni.

Fejér Imre azt is elárulta: május 27-én lesz Budapesten a program eredményhirdetése, és minden esély megvan arra, hogy a felsődobszai gyerekek dobogós helyen végezzenek. A részt vevő iskolák pedagógusai pedig azon gondolkodnak, hogy folytatják a megkezdett, közös munkát.

Akik sokat segítettek

A diákok rengeteg szakmai segítséget kaptak Beck Zoltántól (30Y zenekar énekese és gitárosa), Horváth Kristóftól (Színész Bob). A programok szervezésében Miklós Bettina, Csikós Annamária, Rácz Renáta, Majsai Virág Eszter, Horváth János volt segítségükre. A projektben részt vevő felsődobszai diákok: Dolányi Tibor, Gulyás Márk, Gulyás Krisztián, Káló Gergő, Rontó János, Rontó Péter, Saracz Evelin, Saracz Tímea, Teleki Nóra, Zaveczki Virág.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában