Helyi közélet

2016.05.27. 15:09

Gyereknapra készülnek az „oroszlánhölgyek”

Miskolc - Negyedmillió forintot gyűjtött össze a Lady Lions Club és az Első Miskolci Lions Club a Vakok és Gyengénlátók megyei egyesülete javára.

Miskolc - Negyedmillió forintot gyűjtött össze a Lady Lions Club és az Első Miskolci Lions Club a Vakok és Gyengénlátók megyei egyesülete javára.

Az előbbi 150 ezer forinttal, az utóbbi 100 ezerrel járult hozzá, hogy az egyesület megrendezhesse gyermeknapi programját a Majális-parkban.

A gyereknapi rendezvény szervezéséből is kivesszük a részünket. -Vincze Anikó

Az „oroszlánhölgyek” nyolcadik alkalommal vettek részt áprilisban jótékonysági bálon, de először szervezték ők maguk, és ezúttal a megyénkben élő látássérült gyerekeknek gyűjtöttek. A férfiklub tagjai pedig a hétvégén megtartott Lions Nemzetközi Konvención gyűjtöttek adományt ugyancsak az egyesület javára. Az összegyűlt pénzt csütörtökön adtak át az egyesületnek.

Pluszprogram

Az „oroszlánhölgyek” nem csupán pénzt gyűjtöttek, de a gyereknapi rendezvény szervezéséből is kiveszik majd a részüket. (Egyébként is támogatják évek óta ezt a programot.) Ezenfelül pedig maguk is rendeznek szombaton egy gyereknapot az egyesület tagjai számára. Ennek is a Majális-park ad otthont, ahol lovaglás, bográcsozás, szórakoztató programok várják a családokat – tudtuk meg Vincze Anikótól, a Lady Lions Club elnökétől. Azt is elmondta, süteménnyel, rétessel is készülnek a szombati eseményre, hogy méltóképpen megvendégelhessék a gyerekeket és szüleiket. „Szeretnénk, hogy kimozduljanak, jól érezzék magukat a Bükkben, egy kis vidámságot vigyünk a mindennapjaikba” – tette hozzá.

ÉM-NSZR

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában