Helyi közélet

2016.04.18. 17:55

Illés, ami ötven év után is él, hat, maradandó

Miskolc - „Tinédzserkorom kedvencei voltak, még igazgatóit is kaptam a zenekar miatt.”

Miskolc - „Tinédzserkorom kedvencei voltak, még igazgatóit is kaptam a zenekar miatt.”

„Volt egy zenekar, amely 1965 és 1973 között megrengette a magyar könnyűzenét, olyannyira, hogy hatása mind a mai napig tart, ez pedig nem más, mint az Illés zenekar” – fogalmazott Mező István a Miskolci Illés Klub vezetője.

Mindezt a Miskolci Illés EmlékZenekar (MIEZ) 10 éves jubileumi koncertjén mondta el szombaton, a miskolci Művészetek Házában. Az ünnepségen Szörényi Levente is részt vett, aki nem egyedül érkezett, meglepetés vendéget hozott, Szyksznian Wanda grafikusművészt, aki a ’60-as, ’70-es években több Illés és sok más hanglemez borítóját tervezte.

A MIEZ és a Miskolci Illés Klub szinte egyidős, míg az előbbi 2005-ben, az utóbbi 2006 őszén alakult.

„A zenekar abból az apropóból alakult, hogy akkor volt az Illés csíkszeredai koncertje, és szerettük volna továbbvinni az Illés dalokat, az Illés hagyományokat” – mesélt a kezdetekről Mező István. Azt is elmondta, olyan fiatalokból alakult az együttes, akik koruknál fogva nem is láthatták élőben az Illést.

Alapító tagok voltak: Füvessy Norbert – gitár, Vízi Viktor – ének, Tóth Zoltán – dob, Dékány Gábor – billentyű, Alföldi Gábor – basszusgitár. Majd Alföldi Gábor helyett Kovács Kálmán lett a basszusgitáros, aki a Ref­lex együttesben játszott, ő az egyetlen a zenekarban, aki annak idején láthatta az Illést.

Szörényi Levente eddig minden évben ellátogatott a Miskolci Illés Klubba, és az emlékzenekarhoz. De rajta kívül számos vendéget fogadtak már a megyeszékhelyen: például Szörényi Szabolcs, Bródy János, Szörényi Őrs, Koncz Zsuzsa, Móricz Mihály, Németh Oszkár, Varga Miklós, Homonyik Sándor, Várkonyi Mátyás, Szigeti Ferenc, Frenreisz Károly, Halász Judit, Malek Andrea, Lerch István, Pomázi Zoltán.

Mező Istvánt az emlékezetes pillanatokról is kérdeztük. „A vendégek elsősorban beszélgetni jönnek a klubba, de két–három dal erejéig mindenki beszáll zenélni, énekelni is a MIEZ-hez. De a legemlékezetesebb pillanat az volt, amikor az egykori Illés tagokkal zenélhetett a zenekar” – mondta Mező István.

„Nekem, a klubvezetőnek, koromnál fogva mást adott az Illés, mint a zenekarnak, mert én ezen nőttem fel, tinédzserkorom kedvencei voltak, még igazgatóit is kaptam az Illés miatt. A ’60-as években ez egy életérzés volt, amit csak az érthet meg, aki ezt akkor átélte. A mostani korosztálynak ez egy jó zene, ami ötven év után is él, hat, maradandó” – fogalmazott a klubvezető, akit a kedvenc Illés számáról is kérdeztük, és elárulta: „A sok kedvenc közül a Little Richard az, ami még ma is magával ragad”.


Szörényi ajánlásával

A Miskolci Illés EmlékZenekar amatőr zenekar, hiszen minden tagnak van munkahelye, ez nekik csak hobbi. Ennek ellenére bejárták az országot, 72 településen léptek fel, határainkon túl is, a Felvidéken és Erdélyben is játszottak több alkalommal, de szerepeltek a Duna TV élő adásában is.

Miskolcon minden évben felléptek a Kocsonyafesztiválon, de volt olyan, hogy augusztus 20-án, a Városház téren az István, a király rockoperából adtak elő részleteket. Tavaly nagy sikerrel játszották a fővárosban Szente Vajk: Tiéd a világ című darabját, ami az Illés dalokra épül.

„Ezt a darabot elvitték Kisvárdára a Várszínházba, és a MIEZ-t kérték fel ennek kíséretére. De talán a legnagyobb elismerést akkor kapták, amikor Szörényi Levente engedélyezte nekik a következő szlogen használatát: „Miskolci Illés EmlékZenekar, Szörényi Levente ajánlásával” – osztotta meg lapunkkal Mező István.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában