Helyi közélet

2016.03.10. 20:17

Ha augusztus, akkor Zemplén

Sárospatak - Bemutatták a Pataki Nyár idei esemény­naptárát.

Sárospatak - Bemutatták a Pataki Nyár idei esemény­naptárát.

A sárospataki Újbástya Rendezvénycentrumban tartották a Pataki Nyár sajtótájékoztatóját szerdán délután.

Nem titok, idén két rendezvényre készülünk kiemelten. Aros János

Kiemelt események

– Az esemény apropóját az adja, hogy mostanra készült el a 2016-os Sárospataki Eseménynaptár – mondta Aros János, Sárospatak polgármestere, amelyben már szerepel a pataki programok egyik központjának számító új helyszín is. Amikor átadtuk a Makovecz teret, még csak reménykedtünk abban, hogy a helyiek is megkedvelik ezt a helyszínt. Ez annyira sikerült, hogy ma már városszerte főtérként említik a területet, és miután már tavaly is sok rendezvénynek adott helyet a tér, kézenfekvőnek tűnt, hogy idén se legyen másképp, így a Vízikapu mellett ez lesz a városi rendezvények egyik központi helyszíne 2016-ban. Nem titok, hogy idén két rendezvényre készülünk kiemelten. Az egyik a 3. Sárospataki Bornapok lesz, ami nem kíván konkurense lenni sem a Tokaji, sem a Tolcsvai bornapoknak, de a korábbi tapasztalatok azt mutatják, erre az eseményre is igény van. A másik pedig az idén 25. alkalommal megrendezendő Zempléni Fesztivál, amelynek aktív részesei kívánunk lenni. A város volt eddig is a helyszíne a nyitó- és a zárókoncerteknek, de idén újabb helyszínek is belépnek a rendezésbe, így igazzá válhat az a szlogen, amit több turistától is hallottam már, hogy ha július, akkor Balaton, ha augusztus, akkor Zemplén, mert az utolsó nyári hónap számtalan rendezvényt kínál ebben a térségben.

Stumpf Gábor, a sárospataki A Művelődés Háza és Könyvtára munkatársa elmondta, ebben az évben a tavalyi szünet után ismét megtartják pünkösdkor a Szent Erzsébet Napokat, amely olyan látványos rendezvényekkel várja a látogatókat, mint a korábbi években.

ÉM-BG

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában