Helyi közélet

2016.01.15. 15:09

Tájékoztató a hivatásról Edelényben

Edelény - A Magyar Rendőrség a tiszthelyettesi állomány utánpótlása érdekében olyan fiatalokat keres, akik a rend­őri szolgálatot választanák hivatásuknak. A lehetőség Borsod-Abaúj-Zemplén megyében is adott, így Edelényben is.

Az országos toborzó program keretében az Edelényi Rendőrkapitányság nyomozója Szabó Péter főtörzs­őrmester január 5-én tartott tájékoztatót a rendőri hivatásról az helyi Szent János Görögkatolikus Szakképző Iskola és Gimnáziumában. Az egyben drogprevenciós összekötő rendőrtiszt a diákoknak ismertette a rendőri hivatás követelményeit, elvárásait, de annak izgalmakkal teli szépségeit, hétköznapjait is. A diákok részére írásos tájékoztatót is adott a jelentkezés feltételeiről. A szakember egyben felhívta a diákok figyelmét, hogy a rendőrségnek szüksége van az elhivatott, határozott fiatalokra, akik biztos megélhetést és egzisztenciát várhatnak cserébe a haza szolgálatáért.

ÉM

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában