Helyi közélet

2016.01.07. 09:36

Rendkívüli ülés Miskolcon

Miskolc - Előreláthatólag három napirendi pontot tárgyalnak a miskolci képviselők csütörtökön.

Miskolc - Előreláthatólag három napirendi pontot tárgyalnak a miskolci képviselők csütörtökön.

Rendkívüli közgyűlési ülést hívott össze csütörtökre dr. Kriza Ákos polgármester. Előreláthatólag három napirendet tárgyalnak, egyrészt a kéményseprés területén történt változásokat, valamint módosíthatják a város építési szabályzatát. Ezenkívül a Miskolci Közintézmény-működtető Központ intézményvezetőjéről is döntenek zárt ülésen.

Közös megegyezéssel

Mint ismert, még novemberben került a képviselők elé az a javaslat, amelyben jelezték, Koszticza Kornél, a Miskolci Közintézmény-működtető Központ vezetője december 31-ével, közös megegyezéssel távozik a központ éléről. Helyére pályázatot írtak ki, erről szavaz csütörtökön a testület.

A kéményseprőipari tevékenységről szóló döntések meghozatala pedig törvényi változás miatt vált szükségessé. Hiszen ennek értelmében a szolgáltatást – nyártól – részben a katasztrófavédelem veszi át a kéményseprő-vállalatoktól. Tehát vegyesen működik majd egymás mellett az állami és a vállalkozói szektor.

ÉM-NSZR

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában