"Két szóban lehet összefoglalni a pályám lényegét: legenda vagyok"

Miskolc, Budapest -Aradszky László énekes, olaszos slágereivel a hatvanas, hetvenes években a magyar tánczene egyik legnépszerűbb előadója volt. A 80 éves művész azonban nem pihen, a Miskolci Kocsonya Farsangon is fellépett. Vele beszélgettem.

Emlékszik a kezdetekre?

Aradszky László: Hogyne! 1960-ban egy nagyon szerencsés pillanatban arra gondoltam, hogy én miért nem énekelek, miközben utánozni tudtam Németh Lehelt. Ezt olyan valaki hallotta meg, aki a televízióban szinkronrendező volt, a főnökömnek a felesége, Bajor Edit. Ő ajánlott Vécsei Ernőnek. Vécsei egy olyan ember volt akkor, mint Presser Pici fénykorában. Akkoriban nem diszkók voltak, hanem presszók, bárok. Volt vagy hatszáz Pesten. Szóval hozzá jártam korrepetálásra és közben kaptam egy fülest, hogy a rádió stúdiójában meghallgatás van. Olyan 2–3 ezer fiatal jelentkezett minden évben énekesnek, ebből két fiút és négy lányt vettek fel a végén. A rosták fél évig tartottak. Azt vettem észre, hogy egyre közelebb kerülök a célhoz, már a hetedik rostánál járok. Az utolsóra is izgulva mentem, majd felvettek. A vizsgaelőadásomon egy Németh Lehel-dalt énekeltem, majd fél év után ki is rúgtak azzal, hogy egy Németh Lehelünk már van, kettőre nincs szükség.

Visszahívták.

Aradszky László: Igen! Amikor ezt megtudta S. Nagy István, feljött hozzám és elmondta, Dobos Attilával írnának nekem egy dalt. Boldogan mondtam igent, és annyira jól sikerült a ráéneklés, hogy 1963-ban beválasztottak a rádió Tessék választani című nyilvános hangversenyére az Erkel Színházba. Ezután ment minden, mint a karikacsapás. Majd volt egy 16 éves pauzám, amikor egy bácsira rácsaptam az ajtót a lemezgyárban… Miért? Mert a maga módján megkérdezte: Mit gondol, kinek énekel Aradszky mester? Amerikában, Kanadában, Európában léptem fel, de az összes vidéki faluban és városban is adtam műsort. Az akkori tömegkommunikáció mostoha­gyereke lettem, aztán több mint másfél évtized után felhívtak a lemezgyárból. Ez 1986-ban történt. Mikorra tudnék anyagot, kérdezték. Visszakérdeztem: Meddig vagytok bent? Megvolt a zenei anyagom! Hanyatt estek, amikor megtudták, hogy az akkor óriási nagy sztár Szikora Robi is írt nekem dalt. De a kor nagyágyúi, Ma­lek, Ihász, Komár, Faragó Judy is – sorolhatnám. Nem hitték el, de másnap megcsináltuk. Nagy élmény volt, Újra itt vagyok lett a frappáns címe.

A családban volt előzménye az éneklésnek?

Aradszky László: Arra emlékszem, hogy a mamám énekelt odahaza népdalokat, míg én háromévesen énekeltem az udvaron, a Szondi utcában és pénzt dobáltak le újság­papírba csomagolva.

Honnan ez a lendület?

Aradszky László: Ez 54 éve működik, nem értem, hogyan. Az előadásszámom ugyanannyi, 15 dal van a műsoromban. Ez így lesz Miskolcon is, és boldog vagyok, hogy ott lehetek a Kocsonya Farsangon. De ott voltam szilveszterkor a csodálatos Lillafüredi Palotaszállóban is énekelni.

Ön mára legenda lett.

Aradszky László: Úgy érzem, igen, hiszen nem hívott volna fel. Egyébként csupa legendás emberekkel dolgoztam együtt. Sinkovics Imre, Latinovits Zoltán, Dajka Margit, nem sorolom. Hihetetlenül csodálatos kortársaim, példaképeim voltak.

Tavaly ősszel volt 80 esztendős. A pihenés nem hiányzik?

Aradszky László: Majd pihenek. Akkor, amikor már nem énekelek, ám annak más nyomós oka lesz. Azonban megígértem, hogy meglesz a 100! Mondja, milyen ember az, aki nem tartja be a szavát?

Juhász-Léhi István