Helyi közélet

2016.01.25. 16:05

Harmadszor is Ádám László Bodrogkisfalud élén

Bodrogkisfalud - Ádám László három és fél éven belül harmadszor került Bodrogkisfalud élére polgármesterként.

Bodrogkisfalud - Ádám László három és fél éven belül harmadszor került Bodrogkisfalud élére polgármesterként.

Vasárnap négyen indultak a posztért, miután a négytagú testület 2015 októberében felállt. A választás tulajdonképpen kétszereplős volt, hiszen a másik két jelölt összesen 19 szavazatot kapott a 455 szavazótól. A voksok összeszámlálása után Ádám László került ki győztesen, akinek nem lesz túl könnyű dolga, hiszen a testületbe ugyanazok kerültek, akik 2015 októberében felálltak.

– Azt kell megérteni, hogy nincs helye az egymásnak háttal állásnak egy ilyen település életében, mint Bodrogkisfalud – mondta Ádám László. – Az egyértelmű, hogy én vállalom a felelősség döntő részét azért, ami a településen történik, de a képviselőknek, ha már vállalták ezt a feladatot, ugyanúgy meg kell tenniük mindent azért, hogy Bodrogkisfalud előrébb jusson. velem együtt mindenkinek a falu érdeke kell, hogy számítson, ezért pedig közösen kell tennünk a jövőben.

ÉM-BG

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában