Helyi közélet

2016.01.25. 16:45

Esküvők és házasságok

<em>Számos helyen rendeznek esküvői kiállításokat és vásárokat ezekben a hetekben, Budapesttől Debrecenig. Az ember szívesen elnézelődik és elmélázik egy ilyen habos-babos rendezvényen.</em> <strong>Szalóczi Katalin jegyzete</strong>.

Számos helyen rendeznek esküvői kiállításokat és vásárokat ezekben a hetekben, Budapesttől Debrecenig. Az ember szívesen elnézelődik és elmélázik egy ilyen habos-babos rendezvényen. Szalóczi Katalin jegyzete.

Elámul a lehetőségeken: drónokkal készíttetni a videót, csokiszökőkútba mártogatni a csemegét, masnis ruhába öltöztetni a székeket. És eltöpreng például azon, hogy megéri-e a befektetés, a milliókban mérhető kiadás. Megéri-e utánozni a romantikus tévésorozatokban látott pompát, rákölteni annyi pénzt arra az egy napra, miközben tudott tény, hogy minden második házasságkötésnek válás a vége?!

Persze, nyilván mindegyik pár úgy gondolja, hogy ők az „elsők” lesznek majd, nem a másodikak, akik elválnak. Különben is, már rég együtt járnak, ismerik egymást. Csakhogy tudjuk, nem jelent garanciát még a közösen felépített ház, a közösen felvett hitel, sőt a közös gyermekek sem.

Ha volna olyan rendezvény, amelyen olyan pároktól lehetne tanácsot venni, akik házassága kiállta már a próbát, s nem csak megmaradtak egymás mellett, de szeretik is egymást, valószínűleg kiderülne: a legkevésbé azon múlik, mekkora pompával indult a házasság.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában