Helyi közélet

2015.12.24. 18:02

Ünnepeltek és díjakat is átadtak Emődön

Emőd - Karácsonyi ünnepségnek adott otthont Emőd Polgármesteri Hivatalának Díszterme advent utolsó vasárnapján.

Emőd - Karácsonyi ünnepségnek adott otthont Emőd Polgármesteri Hivatalának Díszterme advent utolsó vasárnapján.

Pocsai Enikő polgármester ünnepköszöntő beszéde után az Emődi II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola 4. osztályos diákjai adtak elő egy kedves műsort, majd a Reményi Ede Zenei Alapfokú Művészeti Iskola növendékeinek karácsonyi koncertje emelte az ünnep fényét.

Az ünnepségen részt vett Török Dezső, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közgyűlés elnöke is, aki a műsorok után az adventi időszak alatt megtekinthető kiállítások, versenyek díjazottjainak nyújtotta át nyereményeiket.

Többféle lehetőséget

Az Emődi Művelődési Ház és Könyvtár többféle lehetőséget hirdetett az ügyes kezű, kreatív, emődi lakosok számára. Az „Elhozzuk az otthon melegét” kiállításon különböző technikákkal készült karácsonyi dekorációkat láthattak az érdeklődők: az első helyezett Császár Valéria lett, szalmafonással, a második Tóth Istvánné, horgolt karácsonyi díszeivel, a harmadik pedig Simon Lászlóné, frivolitás technikájával. Azonban a többi kiállító is jutalomban részesült, kreatív füzeteket és emléklapot vehettek át.

A karácsonyi készülődés jegyében egy rajzpályázatot is hirdettek az alsó tagozatos tanulók számára, „A Város Karácsonya” címmel. A versenyen mintegy 47 kisdiák vett részt szebbnél szebb alkotásokkal. A legszebbnek ítélt rajz lett Emőd Város képeslapja, az alkotója Szabó János volt, a megosztott második helyezést öt tanuló – Puporka Máté, Komlósi Ákos, Rózsa Titanilla, Farkas Bálint és Simon Mira – érte el.

Nem maradtak díjazás nélkül az otthonaikat fénybe öltöztető lakosok sem. A meghirdetett versenyre jelentkezők között az első helyezett lett Botár Richárd, a Facebook közösségi oldalon bemutatott „A legszebb karácsonyi díszbe öltöztetett ház” különdíjasa pedig Juhász Tibor lett.

ÉM

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában