Helyi közélet

2015.12.19. 14:04

„Miért a kortárs tánc? Itt szabadabb, önmagam lehetek a színpadon…”

Miskolc - Győrben végzett klasszikus balett szakon, harmadik éve már, hogy Miskolcon táncol. Interjú Tokai Ritával.

Miskolc - Győrben végzett klasszikus balett szakon, harmadik éve már, hogy Miskolcon táncol. Interjú Tokai Ritával.

Tokai Rita táncost többek között a Rómeó és Júlia címszerepében, a Hamupipőke mostohájaként vagy a Nagy Gatsby Daisyjeként láthatja a közönség. A 21 éves fiatal lány Esztergomban született, Győrben járt iskolába, 2013-tól tagja a Miskolci Balett­nek.

Hogyan kerül egy táncos Győrből Miskolcra?

Tokai Rita: Amikor kicsi voltam, előbb a nővérem kezdett táncolni. Hiperaktív gyerek voltam, így a szüleim engem is beírattak, Esztergomban, egy amatőr tánctársulatban kezdtem el balettozni négyéves koromban.

Nagyon megszerettem. Beszéltük is anyukámékkal, hogy nyolcadik után elmegyek egy balettintézetbe, de ez már hamarabb megtörtént. Egy tánckurzuson az egyik tánctanár, Kulcsár Noémi mondta, próbáljam meg a győri iskolát (A Győri Tánc- és Képzőművészeti Általános Iskola, Szakközépiskola és Kollégiumról van szó – a szerk.), így már 12 éves koromban bekerültem oda. Úgyhogy akkortól kollégista vagyok.

Kemény lehetett…

Tokai Rita: Az első egy-két hónap nehéz volt a szüleim nélkül. Aztán elkezdtem felnőni, és ma már úgy gondolom, jót tett, hogy kollégiumba kerültem, életrevalóbb lettem. Klasszikus balett szakon végeztem. Kulcsár Noémi volt újra csak, aki ajánlotta Miskolcot. Kozma Attila, a Miskolci Balett vezetője is látott a képesítő vizsgán, ő is hívott.

Nemet is mondhatott volna. Miért döntött mellette?

Tokai Rita: Abban az évben alakult meg a Miskolci Balett, és én úgy gondoltam, szeretnék a részese lenni egy új társulat alakulásának. Érdekelt, hogyan találja meg a saját stílusát, hogyan éli a mindennapjait.

Azóta eltelt két év. Azt élte meg, amit várt?

Tokai Rita: Izgalmas évek voltak. Egyre jobban érzem, hogy fejlődik a társulat, egyre színvonalasabbak vagyunk, egyre jobban megismernek minket az országban is, így nagyon jól érzem magam itt.

Miután idekerültem, a társulat szinte teljesen lecserélődött. Sokan elmentek, és sok új táncos is jött. Van, aki hiányzik, de emellett szeretem a mostani társulatot is, mert összetartóak vagyunk, átsegítjük egymást a nehéz dolgokon.

Barátságok is kialakultak?

Tokai Rita: Igen, szinte mindenki mindenkinek a barátja ebben a színházban. Nagy a társasági élet, közvetlenek az emberek egymással, mindenkit érdekel, hogy ki mit csinál a mindennapjaiban.

Megnézik egymás előadásait?

Tokai Rita: Abszolút. Ugyanúgy megnézem a színészek előadásait, mint ahogy a zenészek koncertjeit. Ez nagyon izgalmas számomra.

Van kedvenc előadása?

Tokai Rita: Háromszor is láttam a My Fair Ladyt egy évadon belül, amíg nem táncoltam benne. A Chicagót is szerettem, de abban szerepeltem, és persze a táncos darabokat is imádom.

A Rómeó és Júlia volt a bemutatkozó darabja Miskolcon. Abszolút főszerep. Milyen volt?

Tokai Rita: Szerencsés helyzetben voltam, hogy frissen végzett táncosként rögtön főszerepet kaptam. Hatalmas kihívás volt, bár amíg nem kezdtük el próbálni, nem fogtam fel, hogy ez milyen hatalmas dolog és rengeteg munka. Imádtam a próbafolyamatot, közben nőttem fel. Ez alatt tudtam meg, hogy milyen az, amikor az ember saját maga alakítja az életét.

Aztán folyamatosan jött a többi szerep: Médeia, a Hamupipőkében a mostoha…

Tokai Rita: A Médeiában az első évadban a három nő közül az egyik kisebb szerep volt az enyém, akkor azt nem is éreztem sajátomnak. Aztán tavaly eltáncolhattam a főszerepet, ami viszont nagyon jó volt, mert kiélhettem úgymond a másik énemet. Mert legtöbbször a szép lány szerepét kapom – szó sincs róla, hogy sajnálnám –, de itt kipróbálhattam magam egy másfajta munkafolyamatban is.

Az első évben igen meghatározó volt még a 3 kívánság című előadás, amiben együtt dolgozhattam Pálfi Gabriella, Feledi János és Halász Gábor koreográfusokkal, akik nagyon különböző dolgokat hoztak létre, úgy érzem, rengeteget fejlődtem. A második évben voltam a mostoha a Hamupipőkében, imádtam.

Még azt is szerettem, hogy a gyerekek utálnak. Idén pedig itt van a Nagy Gatsby, ami teljesen más megint, mint amit eddig táncoltam. Abban a korban játszódik, amit gyerekkoromtól szeretek. Szerencsém van, minden előadás, minden szerepem más és más.

Van szerepálma?

Tokai Rita: Gyerekkoromban természetesen volt, A hattyúk tava című balettból a Fekete hattyú szerepe. De azóta inkább arra törekszem, hogy a rendezők, koreográfusok által rám osztott szerepekkel minden tekintetben azonosulni tudjak.

Klasszikus balett-táncosként végzett. Nem rossz, hogy nem azt csinálja?

Tokai Rita: Úgy 17 évesen változott meg bennem valami, amikor elkezdtem kortárs tánckurzusokra járni. Akkor döntöttem el, hogy inkább a modern, neoklasszikus táncműfajokban szeretném megmutatni magam.

Mi volt az oka?

Tokai Rita: Sokszor nem éreztem magaménak Győrben a klasszikus balettet. Gondoltam, elvégzem, de máshova vágytam. Úgy éreztem, a lelkemhez közelebb áll, hogy saját magamat vigyem színpadra. A kortárs táncnál magamra formálhatom a szerepet. Szabadabb, önmagam lehetek a színpadon.

A napokban volt Csajkovszkij Diótörőjének a bemutatója. Klasszikus balettet láthat a közönség?

Tokai Rita: Ezt is, azt is: van benne klasszikus padödö, de kortárs tánc is, ez egy különösen gyerekbarát darab.

Mondják, a táncművészet nem nyugdíjas állás. Lehet, egy 21 éves lányt még nem illik erről kérdezni, de mi lesz, ha abba kell hagynia?

Tokai Rita: Nem fogok kétségbeesni, ha azt mondja a testem, hogy állj meg: ez így természetes. Kell, hogy legyen B-terv. Szeretném elvégezni a táncművészeti főiskolát, mert mindenképp szeretnék gyerekekkel foglalkozni, táncolni tanítani őket. Aztán a tudományegyetem lenne a következő lépés, rekreáció szakra jelentkeznék, érdekel például a jógaoktatás, a gyógymasszázs. Ez is közel áll a szakmámhoz, táncosként tudom, hogy mekkora szükségünk van ezekre.

Jógázik?

Tokai Rita: Nagyon szeretem. Le tudom vele vezetni a stresszt. Volt egy hátsérülésem, amióta jógázom, sokat javult. Ez fontos része a szabadidőmnek.


Névjegy: Tokai Rita táncos

  • Esztergomban született
  • 2007-2013: Győri Tánc- és Képzőművészeti Általános Iskola, Szakközépiskola és Kollégium, klasszikus balett tagozaton érettségizett
  • 2013 augusztusában szerződik a Miskolci Balett társulatához.
  • Miben láthatjuk? Rómeó és Júlia, 4kívánság, Fenevadak, Férfiak, nők, Fellini, A nagy Gatsby, Diótörő

  • Ezek is érdekelhetik

    Hírlevél feliratkozás
    Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

    Rovatunkból ajánljuk

    További hírek a témában