Karácsonyi történetek - Betlehemesek vendégsége

Borsod-Abaúj-Zemplén - 1950. december 23-án nagy izgalommal készültünk az ünnepre szüleimmel és a testvéreimmel együtt.

Én 7 éves voltam, a családban a legkisebb fiú. Szegény családban nőttem fel, édesapám gyári munkás volt, édesanyám háztartásbeli. A nagy szoba közepén volt elhelyezve a fenyőfánk. Édesanyám kristálycukorból készítette az égetett cukrot, és azt feldarabolva csomagolták be a színes papírba.

Ez volt a szaloncukor. Színes papírba diót is csomagolt, és piros alma is került a fára. A hangulatos világítást egy pirosra festett villanyégő biztosította. Az Avas alján, a Gyöngyvirág utcán laktunk. 1950 karácsonyán nagy hó volt az utcánkban. Egyszer csak arra lettem figyelmes, hogy édesapám kinyitotta az ablakot és kiszólt három subába öltözött embernek, hogy gyertek be. Ők voltak a betlehemesek, kántáltak, így mondták.

Mikor beléptek a szobába, én megijedtem és sírtam. Apám rám szólt, ne sírjál kisfiam, ezek jó emberek! És elkezdtek énekelni karácsonyi dalokat. Az egyik subás ember egy görbe botot tartott a kezében, csörgős bot volt, a másik subás ember kezében egy kis jászol, benne egy kisbaba szalmába betekerve. Ő volt a kis Jézuska.

Énekeltek, táncoltak. Az egyik öreg bácsi lefeküdt a karácsonyfa elé, és úgy tett, mintha aludna, még horkolt is. A másik társa szólt énekelve, hangosan. Keljél fel juhász, ne aludjál, mert elveszett a csengő bárány! Az öreg nagy nehezen felkelt, és énekelve válaszolt. Nem is igaz, hogy elveszett, mert a kis Jézuska megszületett.

Ezek után édesapám borral kínálta meg őket, meg görhével. Elköszöntek, békés, boldog karácsonyt kívántak. Én soha nem felejtem el.

-Végh Dudás László-