Helyi közélet

2015.12.30. 11:49

Interjú: Márkypapa

Miskolc - Béres Szabi (Szinva Rádió) beszélgető partnere a borsodi rapper Márkypapa volt, aki többek között mesélt a napokban megjelent "Kegyes Hazugság" c. klipjéről is az olvasóknak.

Miskolc - Béres Szabi (Szinva Rádió) beszélgető partnere a borsodi rapper Márkypapa volt, aki többek között mesélt a napokban megjelent "Kegyes Hazugság" c. klipjéről is az olvasóknak.

Szabi: Összegezve, milyen volt a 2015-ös éved? Melyek voltak azok a momentumok,amik kiemelkedőek voltak számodra?

Márkypapa: Szia Szabi, üdvözlöm az olvasókat! Az idei évben nem voltam túlzottan aktív zenei téren, köszönthető ez, az egyéb elfoglaltságaimnak, de azért nem panaszkodom. Év elején, egy régi, azt hiszem 2012 óta a gépemen lapuló dalt adtam ki először, ami nem volt más, mint az Argo2-höz készített rajongói dal. A storyhoz hozzá tartozik, hogy a film Miskolci premierjén is jelen lehettünk V.I.P. vendégként. Ezt követően a két kazincbarcikai ’Elkövetővel’ és a gönci Kocsis Klaudiával forgattuk le a ’Kiút’ című klipet, ami érdekessége, hogy ezúttal nem kifejezetten az amerikai ’WestCoast’ vonalat követtem, hanem kicsit ’Undergroundabb’ hangzást hoztuk, de egy igen komoly klip és dal lett.

Szabi: Legutóbbi "Kegyes Hazugság" c. kliped a napokban látott napvilágot, mit lehet tudnunk a zenéről és a videóról?

Márkypapa: Két helyszínen forgattunk, Miskolcon, valamint a külső helyszín édesapám szülőfaluja, Borsodgeszt volt. Fontos volt nekem, hogy itt forgassuk le a kinti részeket, a családi vonatkozás miatt. A Klipet én rendeztem, és én írtam a forgatókönyvet is, és úgy érzem olyan lett a végeredmény, amit vártam. A dal pedig több komoly témát feszeget, rengeteg gondolat van a fejemben, és rengeteg inger ér a nagyvilágban, így megpróbáltam most ezt egy dalba önteni, és úgy érzem sikerült. A zenei része pedig megint magáért beszél, ugyanis egy nagyon komoly Gitárszóló hallható a dalban, ami rap zenében igen ritka itthon, köszönhető ez Nagy Gergőnek, és Mc Rip-nek!

Szabi: Mikor várható friss megjelenés?

Márkypapa: Folyamatosan kapom a felkéréseket más előadóktól, idei évben is volt jó pár. Ezek közül kettő most jelenik meg az év utolsó hetében, és már a nagy videómegosztó oldalon meg is lehet keresni,. Egyik dal a Sneez-el készült „Fáj még” című felvétel, a másik pedig a Daps-al közös ’Old School’.

Szabi: Tervek?

Márkypapa: Azok mindig vannak… Klipek jönnek, most ráállok kicsit lájtosabb hangzásra, és az igazi G-Funk vonalat fogom hozni, amiben nem más, mint KisDoki barátom adja majd a zenei alapokat, akinek a neve garancia. Ő az egyedüli zenei producer itthon, aki képes az igazi ’90-es évek G-Funk hangzását hozni, a többi csak próbálkozik. Emellett a koncertezésre szeretnék jobban ráállni, de erre is vannak komolyabb tervek, már zajlanak a háttér munkák, de semmi konkrétumot nem akarok előre elárulni, ha készen vagyunk, jelentkezünk úgy is.

Szabi: Köszönöm a beszélgetést!

Markypapa: Köszönöm Szabi!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában