Helyi közélet

2015.11.16. 14:02

Búcsúval, libával, újborral ünnepelték Szent Mártont Bogácson

Bogács - A XV. Márton napi vigasságokat rendezték meg a közelmúltban Bogácson.

Bogács - A XV. Márton napi vigasságokat rendezték meg a közelmúltban Bogácson.

Három napig ünnepelték a falu védőszentjét, Szent Mártont Bogácson. Az elsőn a hagyományoknak megfelelően a mezőkövesdi Szent László Kórus koncertezett a templomban. Másnap pedig a borozók előtt gyűlt a tömeg a libalakomára, valamint a koncertekre, produkciókra.

A liba sült és főtt állapotában is előfordult a tepsiken és a kondérban, s persze volt lúdláb is, sütemény formájában.

S amiken mulathatott a közönség: Lúdas Matyi története bábok segítségével, a helyi mazsorettek produkciója, vagy a Bükkzsérci Summás Énekegyüttes dalai, illetve a Matyó Néptáncegyüttes előadása.

A fiatalok Rekop György stand up komikus előadására látogattak ki leginkább, de koncertezett a Bon Bon, sötétedés után pedig tűzvarázs tűztánc show és a Szent Márton napi máglya meggyújtása jelentette a fénypontot.

Máglyából nemcsak egyet gyújtottak szombaton, a Szent Márton Borrend tagjai is megrakták és felgyújtották a sajátjukat, a Lőre Dőre Amál nevű boszorkánnyal együtt. A boszit nem a helyi férfiak elcsábítása, hanem a szőlészeknek káros időjárási jelenségek miatt ítélték el.

Borlovagok lettek

A Szent Márton Borrend egyébként megkoszorúzta a nemzet nagy színészeinek keresztjét, majd új borlovagokat is soraiba fogadott.

Derda Zsolt édesapja tagságát örökölve a szervezet rendes tagja lett, hárman pedig tiszteletbeli tagjai lettek a lovagrendnek: Pitti Katalin Liszt-díjas Érdemes Művész, Péva Ibolya, a Miskolci Nemzeti Színház művésze, valamint Skaliczki László mesteredző, korábbi szövetségi kapitány, a Mezőkövesdi KC kézilabdacsapatának vezetőedzője.

A rendezvény a harmadik napon a termálfürdőnél folytatódott, s megtartották a templom búcsúját is, amelyre zarándokok is érkeztek. A körmenettel záruló szentmisén megáldották az újbort is.

Hajdu Imre, a Szent Márton Borrend kancellárja fölelevenítette, két nagy ünnepük van, a Márton nap, valamint a nyári Bükkvinfeszt.

– A Bükkaljai az ország legmostohább sorsú vidéke, Eger árnyékában sokan nem is ismerik, ezért igyekszünk népszerűsíteni. Ennek Bogácson van meg a lehetősége, a fürdő egyre több vendéget vonz.

A pincesoron kapcsolatba kerülnek a borral, kóstolják a nedűket, kedvelik is és a hírét viszik. Ez a legjobb reklám – mondta Hajdu Imre, aki az idei borokról elárulta, a korai fajták, az Irsai Olivér, a Cserszegi fűszeres, a Királyleányka még nem türkösen tiszták, de ízben biztatóak, jobbak, mint a tavalyi évjárat.

Remélik, ezek a borok az idővel még jobbak lesznek, soha rosszabb ne legyen. A környék legjelentősebb fajtája tradicionálisan az Olaszrizling.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában