Helyi közélet

2015.10.28. 19:36

Lemur Nap és Halloween Est a Miskolci Állatkertben

Miskolc - Október utolsó péntekén – 2015. október 30-án – két különleges programmal, hosszabbított nyitva tartás mellett, reggel 9 és este 8 óra között várja látogatóit a Miskolci Állatkert.

Miskolc - Október utolsó péntekén – 2015. október 30-án – két különleges programmal, hosszabbított nyitva tartás mellett, reggel 9 és este 8 óra között várja látogatóit a Miskolci Állatkert.

Ezen napon, 10 és 17 óra között a Miskolci Állatkert és Kultúrpark a Lemur Conservation Network által szervezett Lemur Fesztiválnak otthont ad. A fesztivál jegyében megrendezett programok fő célja, hogy Madagaszkár egyik legismertebb, egyben legveszélyeztetettebb állatcsoportjának számító lemurokkal megismertesse az érdeklődőket. Lemur napunkon egyedi bemutatók mellett a gyermekeket színezőkkel és kézműves foglalkozással várják.

Ugyancsak október utolsó péntekén, de a késő délutáni órákban, 17 és 20 óra között immár harmadik alkalommal rendezik meg a Halloween Estet a Miskolci Állatkertben! Az este során a töklámpásokkal, fáklyákkal kivilágított állatkertben bárki „testközeli” kapcsolatba kerülhet a „nemszeretem” állatokkal. Az éjjel aktív fajokkal látványetetések és csoportvezetések során ismerkedhetnek meg a látogatók, aki pedig kíváncsi rá, hogy mennyire bátor, az egy játék során megméretheti magát. Ha nem tesz bátorságpróbát, még mindig beállhat a Banya tanyán boszorkánynak.

Október 30-án a Miskolci Állatkert pénztára 18 óráig lesz nyitva, vagyis addig lehet jegyet váltani. Az esti programokon a napközben megvásárolt jeggyel, folyamatos bent tartózkodás esetén lehet részt venni.

Részletes információk és programok: www.miskolczoo.hu

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában