Helyi közélet

2015.10.16. 16:34

Bokrétaünnep a Füzéri várban

Füzér - A kétmilliárdos beruházás fontos ponthoz érkezett.

Füzér - A kétmilliárdos beruházás fontos ponthoz érkezett.A Füzéri Várgondnokság „Élő vár Zemplénben” című, több mint 2 milliárd forintos támogatásból megvalósuló kiemelt projektje újabb mérföldkőhöz ért, miután a Füzéri vár fogadóépületének, palotájának és kápolnájának ormai elérték a legmagasabb pontjukat.

Ebből az alkalomból október 17-én, szombaton a felsővár palotájának és gótikus kápolnájának bokrétaünnepségét rendezik meg.

Országzászlót szentelnek

Az ünnepség keretein belül bokrétát helyeznek el a várkápolna tetején díszelgő kereszten, majd felszentelik azt az országzászlót, mely szintén az ünnepség keretében kerül elhelyezésre és felvonásra az alsó bástyán.

A projekt keretében több mint 2 milliárd forintból valósul meg a Füzéri vár 16–17. századi fénykorát idéző rekonstrukciója, mely a 21. századi látogatói igényeket ötletes megoldásokkal egészíti ki.

A rekonstrukció keretében kiépül a vár palotaszárnya, gótikus kápolnája és az alsó bástya.

A vár mellett megújul a község központjában található egykori gazdasági épület, mely új funkciójának köszönhetően kézművesház szolgáltatással fogadja a betérő vendégeket.

Kibővül a község tájháza is, melynek eredményeként az 1950-es évek világába nyerhet betekintést a látogató.

Az Észak-Magyarországi Operatív Program keretében megvalósuló projekt eredményeként hat új munkavállaló foglalkoztatására nyílik lehetőség. Maga a projekt várhatóan az év végéig fejeződik be, így a 2016-os tavaszi nyitástól már látogathatóvá válik.

ÉM-BG


Program

9.00–9.30: gyülekező a Füzéri vár parkolójában

9.30: séta a Füzéri várba

10.30–10.45: az alsó vár fogadó­épületének ormán elhelyezésre kerül a bokrétakoszorú

11.00: a felsővár bokrétaünnepsége.

A kápolna ormán koszorú elhelyezése.

Beszédet mond: Glattfelder Béla gazdaságszabályozásért felelős államtitkár, Perényi Zsigmond helyettes államtitkár

11.30: a várpalota bejárása – épület­séta

12.00: az alsó bástyán országzászló avatása


Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában