Helyi közélet

2015.10.11. 23:34

„Angyal mellettem” – turné Rúzsa Magdival

Miskolc - Tíz év közös munka: novemberben indul Presser Gábor és Rúzsa Magdi közös turnéja.

Miskolc - Tíz év közös munka: novemberben indul Presser Gábor és Rúzsa Magdi közös turnéja.

Most tíz éve, hogy Rúzsa Magdi besétált a Me­gasztár stúdiójába és az első válogatáson csak úgy mezítláb, kíséret nélkül elénekelte az Aprócska bluest. A zsűri igencsak a hatása alá került, s később ez történt a közönséggel is, amikor adásban meglátták a Vajdaságból jött lányt.

Rúzsa Magdi megnyerte a Megasztárt. Presser Gábor zsűritag és Rúzsa Magdi útja nem vált szét, a tíz év alatt összesen huszonegy alkalommal léptek fel együtt, és Presser ez idő alatt írt is három dalt Magdinak. Az „Egyszer” című dal megjelenése és sikere után megsokasodtak a felkérések kettejük közös fellépésére, így lassacskán kialakult az elképzelés egy olyan koncertről, ahol már nemcsak néhány dal erejéig vendégeskedik Magdi, hanem mindkettejükre épülő közös elő­adást láthat a közönség.

Ezeken a koncerteken játsszák első alkalommal Presser Rúzsa Magdinak írt új dalát, az Angyal mellettem címűt, mely aztán kettejük közös koncertjének címe is lett. Régi és új dalok váltják egymást, köztük nem egy olyan, melyet Presser jóval Rúzsa születése előtt írt.

Az előadás egy részében csak ők ketten vannak a színpadon, aztán csatlakozik hozzájuk három muzsikus, és akkor a valaha látott-hallott egyik legkülönösebb felállású zenei együttes kíséri a két énekest. Zongora: Presser Gábor, trombita/hegedű: Kovács Öcsi Ferenc, szájharmonikák: Szabó Tamás, ütőhangszerek: Födő Sándor.

Jegyek kedvezményesen az Észak-Magyarország ügyfélszolgálatán vásárolhatók.

ÉM


Mikor? Hol?

Presser Gábor és Rúzsa Magdi „Angyal mellettem” koncertjét 2015. december 3-án, csütörtökön 19 órától a miskolci Művészetek Házában rendezik meg.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában