Csipetnyit

Ugye van olyan bölcs, biztosan sok emberöltő tapasztalataira épülő mondásféle, hogy az ember bizonyos kor után már nem változik meg. Gondolom alapvetően és nagyon. Mert nyilván apróságokon, mint az ágyról csak jobb lábbal lelépés, az ajtón csak bal lábbal belépés – meg ilyen „babonák” – azért tudunk váltani. Mondjuk másik lábra. De én már tuti nem veszem fel a napi menübe a paradicsomlevest, és nem bővítem a ruhatáram atlétákkal. Pásztor Attila jegyzete.

Bevallom őszintén, alapvetően szeretem azt a fajta, inkább a vidék felé húzó létet, amiben felnőttem, mint a nyüzsgést, a betontömböket. Néhány szeletét még most is művelem a kutyáktól elkezdve a kacsákon át a krumpliásásig. Nyugtat a jó levegő, és nem idegen a velük járó munka.

Éppen ezért is tetszik, hogy az utóbbi években egyre több helyen tartanak sokszínű fesztiválokat, a bortól elkezdve a csülkön át a szürkemarháig. Egy csipetnyi mást, sokszor vidéket kaphat a látogató, és tuti, hogy jól is lakhat. Nekem ennyi bőven elég, hogy ahová lehet, elmenjek, és hiányérzet nélkül térjek vissza. Paradicsom­levesre meg viszonylag ritkán épül fesztivál.

- Pásztor Attila -