Helyi közélet

2015.09.16. 17:21

13 éves rabló Miskolcon

Miskolc - Vádemelési javaslattal élt a rendőrség azzal a fiúval szemben, aki a megalapozott gyanú szerint Miskolcon kirabolt egy fiatal nőt.

Miskolc - Vádemelési javaslattal élt a rendőrség azzal a fiúval szemben, aki a megalapozott gyanú szerint Miskolcon kirabolt egy fiatal nőt.

Rablás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott büntetőeljárást a Miskolci Rendőrkapitányság egy 13 éves fiúval szemben. A nyomozás adatai szerint a gyanúsított Miskolcon, az Árpád úti villamosmegállóban 2015. január 12-én 17 óra körüli időben megfenyegetett egy 19 éves nőt, amennyiben nem adja át értékeit bántani fogja. A sértett kezdeti ellenállását a támadó erőszakos fellépése megtörte, így a nő elengedte a táskáját. Az útonálló a zsákmány megszerzése után elmenekült a helyszínről.

Az ügyben bevezetett rendőri intézkedések eredményeként a nyomozók rövid idő alatt azonosították, majd elfogták a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható 13 éves miskolci fiút. A Miskolci Rendőrkapitányság bűnügy őrizetbe vette a terheltet, és előterjesztést tett előzetes letartóztatására, amit ügyészi indítványra a járásbíróság 2015. január 16-án elrendelt.

Az ügyben indított nyomozást a Miskolci Rendőrkapitányság a napokban befejezte és az iratokat vádemelési javaslattal megküldte az illetékes járási ügyészségnek.

- Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság -

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában