Helyi közélet

2015.09.29. 11:17

Gyermekhét után konfirmációs találkozó Taktakenézen

Taktakenéz - A Taktakenézi Református Gyülekezetben mozgalmasan telt a nyár.

Taktakenéz - A Taktakenézi Református Gyülekezetben mozgalmasan telt a nyár.

Isten kegyelméből a tanév utolsó napjának délutánján játszóházzal „ünnepelhették” hittanosaink a nyár kezdetét a Taktakenézi Református Gyülekezetben.

A kistérség segített

A református parókia udvarán a Szerencsi kistérség jóvoltából számos játékot vehettek igénybe a részt vevő gyermekek, vallási felekezettől függetlenül. A játékokat a kistérség munkatársa, Bodnár Edina hozta el, és igyekezett arra, hogy mindenki megtalálja a számára legmegfelelőbb játékokat, ezzel sok örömet, jó élményt adva gyermekeinknek.

Júliusban gyermekhetet szerveztünk gyülekezeti tagjaink gyermekei, unokái számára, de a más vallású hittanosokat is szeretettel fogadtuk, ahol közel 30 gyermek fordult meg.

A Vasárnapi Iskolai Szövetség munkatársa, Tóth Melinda segítőjével, Lillával tanított bibliai történeteket, aranymondásokat, megismerhettük egy misszionárius bizonyságtevő életét, és emellett sok-sok játékra is volt alkalom.

Játékos versenyek

Sorversenyek, csapatjátékok, vízibombázás, vízipisztolyozás, melyek még örömtelibbé és felejthetetlenebbé tették ezt a néhány napot.

Jó volt meglátni azt is, hogy az 5 éves gyermekektől kezdve a 16 évesekig mindenki együtt játszott, mint egy nagy családban, testvéri közösségben.

A hét zárásaként a vasárnapi istentiszteleten bemutattuk a gyerekekkel a héten tanult énekeket, bibliai igéket, hálát adva az Úrnak a hét áldásaiért.

Mint utólag kiderült, voltak, akiknek ez volt az egyetlen kikapcsolódásuk a nyáron, de mindenki kivétel nélkül hálával tekint vissza ennek a hétnek is a megvalósulásáért. Köszönjük a Zempléni Református Egyházmegye és gyülekezetünk áldozatát, imádságait.

Konfirmációs találkozó

Augusztusban a felnőttek számára is volt felemelő alkalom, amikor immár hatodik alkalommal rendezhettük meg a konfirmációs találkozót az új kenyérért való hálaadás ünnepén. Idén azokat hívtuk meg, akik 35, 45, 50, 55, 60, 70, 75 és 80 éve konfirmáltak. (Amely kerek évek kimaradtak, akkor nem volt konfirmáció.)

Az alkalomra emléklapot is készítettünk, melyet az Úr asztalánál adtunk át név szerint, áldás kíséretében. Aki kora vagy betegsége miatt nem tudott eljönni, annak családtagjai vehették át emléklapját. Az úrvacsorás istentiszteletet követően községünk kultúrházában hívtuk össze a megjelenteket közös szeretetvendégségre. Felemelő alkalom volt nemcsak az istentisztelet, hanem a közösség összetartó erejének megélése, és a rég nem látott, elszármazott ismerősökkel való találkozás is, akik szeretettel jöttek haza erre az alkalomra.

Bízunk benne, hogy ezek az élmények mindannyiunk hitét erősítik, hogy a hétköznapokban is helyt tudjunk állni és szolgálni azokban a gyülekezetekben.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában