"Az írás ott volt a falon, de senki sem volt hajlandó elolvasni és megérteni"

Miskolc - A modern kori népvándorlás előre látható volt. Miért nem akarta meglátni a világ? Interjú: Csepeli György szociológussal, a Miskolci Egyetem tanárával.A keleti országokból, a miénktől eltérő környezetből, kultúrából származó bevándorlók megjelenése egyelőre nehezen megoldhatónak látszó probléma elé állította Európát és benne Magyarországot. Hazánkban a társadalom élesen megosztottá vált a kérdésben és a pártpolitika sem tudott érdemi megoldást javasolni a társadalmi szintűvé emelkedő gondokra. Lehet-e, kell-e felelősöket találni? Lehetett volna-e előre látni a migráció megjelenését: van-e követhető társadalmi minta a kezelésre? Ezekről beszélgettünk Csepeli György szociológussal, a Miskolci Egyetem tanárával.

- Társadalomtudósok, politikatudósok – köztük Samuel Huntington A civilizációk összecsapása és a világrend átalakulása című művében – már évekkel, évtizedekkel ezelőtt előre jelezték a modern kori népvándorlást, annak minden társadalmi vonzatával. Tényleg látható volt előre?

Csepeli György: Igen, előre látható volt. Az írás ott volt a falon, de senki sem volt hajlandó elolvasni és megérteni a nyugati világban. Amikor Huntington cikke (még nem a könyve) megjelent a Fo­reign Affairsben 1992-ben, akkor a Nyugat el volt telve a hidegháborús győzelemmel. Annak a kornak a vezető ideológusa Francis Fukuyama volt, aki meghirdette a „történelem végét”, a liberalizmus győzelmét az egész világon. Fukuyama tézise tetszett, Huntington tézise nem tetszett. Fukuyama ugyanis azt mondta, „csak így tovább”, nem lesz semmi probléma, a piac és a demokrácia mindent megold, amit meg ez a két intézmény nem tud megoldani, azt majd megoldja az új világrend. Huntington viszont pár évvel később könyvében részletesebben kifejtette gondolatait, s arra figyelmeztetett, hogy a szabadságról alkotott fogalmaink a mi kultúránkhoz kötöttek, s aki nem az antik hagyományokon, a római jogon, a zsidó Biblián és a keresztény evangéliumokon nő föl, az süket és vak lesz a liberalizmus üzeneteire. Ráadásul a világ egyenlőtlenül fejlődik. Ezt már Lenin is tudta, csak ő az egyenlőtlen fejlődés láttán más következtetéseket vont le, mint Huntington, aki szerint az egyenlőtlenségeknek vesztesei vannak, akik rossz érzéseiket ideológiai mezbe öltöztetve szent harcot hirdetnek az „igazságért”. S pontosan ez történt, s történik most is.

- Ha ennyire látható volt, miért nem hallgatott a figyelmeztető szavakra senki?

Csepeli György: A politikusoknak azért nem tetszett Huntington, mert hosszú távú jóslatai voltak, melyek átnyúlnak az egy-egy politikai erő számára a demokrácia jóvoltából adatott négyévnyi periódusokon. A demokrácia nem kedvez a távlatos gondolkodásnak, a pillanatnyi érdekeken való felemelkedésnek. Ezt most látjuk, az EU habozását, tehetetlenségét, kusza politikai vonalvezetését tapasztalva, mind az egyes tagországokban, mind az EU vezető testületeiben.

- Milyen magatartás, tűréshatár várható el a „befogadó társadalomtól” a migránsok iránt? Sokan már azt is túlzásnak tartják, hogy amikor magyarok éheznek, etetjük, itatjuk az illegális bevándorlókat.

Csepeli György: Nincs általános recept. A magyar társadalom a reformkorban volt utoljára nyitott, sokszínű, a kulturális, vallási és a nemzeti különbségekre érzékeny, toleráns. A nacionalizmus „megbolondította” a magyarokat, amihez 1867 után a kapitalizmus sikere által felemelkedett zsidósággal szembeni ellenérzések társultak. Ami akkor elkezdődött, az folytatódott. A trianoni trauma, s az attól elválaszthatatlan holokauszt-trauma súlyosbította a helyzetet. Idővel minden kategóriára sor került, akiket vagy faji, vagy etnikai vagy osztály alapon megöltek, elüldöztek a többséget képviselő politikai erők. Mára egyedül a romák maradtak, akik asszimilálódnának, ha hagynák őket. Ilyen légkörben az idegenség lehetetlenné teszi a betagolódást. Az idegenség félelmet, távolságtartást, szorongást vált ki a többség tagjaiból, akik maguk sem biztosak önmagukban. Magyarország nem sikeres, történelme tele van kudarcokkal, önképünk negatív. „Nemzeti kalendáriumunk” telis-tele van gyásznappal, melyek minden évben visszatérnek, emlékeztetve bűneinkre, melyekről Himnuszunk is szól. Egyetlen pozitív, normális ünnepnapunk van, Szent István napja, akinek intelmeit viszont nem akarjuk meghallani.

- Milyen magatartás, alkalmazkodás várható el a bevándorlóktól? Például egyre inkább megtartják vallásukat, ragaszkodnak szokásaikhoz, megkülönböztető jegyeikhez.

Csepeli György: A migránsok nemigen tudnak alkalmazkodni a negatív magyar társadalmi légkörhöz, hiszen ők menekülnek, racionálisan mérlegelve a kockázatokat, s arra számítanak, hogy akik őket befogadják, azok meglátják bennük a kínálkozó hasznot. De a magyarok többségének az az érzése, hogy a bevándorlók elveszik tőlük a munkát, betegségeket hordoznak, terjesztenek, bűnöző életmódra rendezkednek be. Aki beleütközik az előítéleteknek a falába, az nem tehet mást, mint hogy továbbmenekül. Egyébként ez is történik. Ugyanakkor a jelenlegi migrációs válságban megmutatkozott a magyar társadalom másik, pozitív arca is. A civil társadalom, a nem kormányzati szervezetek példaszerűen segítik a menekülteket, nem a jogi státuszukat nézik, a szenvedő, nélkülöző, megszomorított és megalázott embert látják bennük. Pontosan úgy, mint a katolikus egyház feje, Ferenc pápa, akinek példáját nem követik a hazai egyházfők, bár vannak hívők, papok, akik nemcsak ismerik, hanem követik is Jézus példázatát az irgalmas szamaritánusról.

- A régóta hazánkban élő, hasonló színes bőrűeket is érheti inzultus vagy negatív társadalmi megkülönböztetés a migránsokkal kapcsolatos társadalmi magatartás miatt. Mekkora gonddá fajulhat ez?

Csepeli György: Elenyésző a hazánkban élő idegenek aránya. Tőlünk nyugatra a nagyvárosokban hihetetlen tarkaságot, sokszínűséget látunk. Elég ha kimegyünk Bécsbe. A magyar városokban kivételesnek számít, ha feltűnik valaki, aki testszíne, viselete, beszéde miatt „kilóg sorból”. A többségnek nincs tapasztalata arról, hogy mit jelent a sokféleség. Színes bőrű, indiai, afrikai tanítványaim beszámolói szerint néha előfordul, hogy diszkri­mináció, atrocitás éri őket, de korábban ez ritkán fordult elő. A mostani helyzetben a többség feszültebb, idegesebb. Ezt a lelki állapotot az idegenellenes plakátkampány, a hiszterizáló közszolgálati média tovább fokozza.

- Ez előző gondolathoz kapcsolódik a cigányok ügye. Felerősödni látszanak az őket elutasító, drasztikusabb csoportok. A romák sokan úgy vélik, hogy őket is hasonló mételynek, a társadalmon lévő sebnek, lerázandó parazitának tartják csoportok, akik úgy gondolják, itt az alkalom, hogy hasonló módon (azaz továbbküldve őket) szabaduljon meg a társadalom tőlük.

Csepeli György: A romáknak eddig sem volt könnyű. Magyar állampolgárok, a magyar politikai közösség tagjai. Jogaikat az Alaptörvény rögzíti. Képtelenség rájuk úgy gondolni, mint egy sajátos, a többség számára terhes, bajt okozó csoportra, melynek tagjait szét kellene osztani Európában ugyanúgy, ahogyan a migránsokat kívánja az EU szétosztani. A rövid távú politikai logika persze kedvez a romaellenességnek, de hosszú távon kirekesztést, érvényesülési zsákutcát eredményez a romaként megjelölt emberek számára, akik emancipációja, befogadása, integrálása végső soron és hosszú távon a többség érdeke lenne.

- A médiumoknak meghatározó szerepe van a migránsokról való társadalmi kép kialakításában. Milyennek látja ezt Magyarországon?

Csepeli György: A mindennapi tapasztalat óhatatlanul törékeny, szórványos, hamis, bár azt hisszük, hogy csak az az igaz, amit a saját szemünkkel látunk, saját fülünkkel hallunk. A média kettőt tehet. Az egyik lehetőség, hogy kiszolgálja a mindennapi tapasztalatokat, rájátszik az előítéletekre, megerősíti a sztereotípiákat. A másik lehetőség, hogy megtanít gondolkozni, rávezet a látható világ mögöttes, nem látható összefüggéseire. Hasonló ereje lehet a művészetnek, a múzeumoknak, az iskolai és egyetemi oktatásnak. A társadalmi média, mint a Facebook vagy a Twitter csalóka, mert az vélemény- és hitközösségeket szervez, kiszűrve az alternatívákat. Igazi közszolgálati média kellene, mely a társadalom iskolája lehetne, ahogyan azt annak idején Hankiss Elemér megálmodta, aki egy időben a Magyar Televízió elnöke is volt. Jóval korábban, még a második világháború előtt Németh László akart valami hasonlót megvalósítani a Magyar Rádióban. Mindketten belebuktak, de sosem lenne késő újrakezdeni.

- Szaniszló Bálint -

Névjegy: Csepeli György