Helyi közélet

2015.09.03. 21:42

A külső után belül is megújult az óvoda Mezőkövesden

Mezőkövesd - Húszmillió forintot költött a mezőkövesdi önkormányzat az oktatási, nevelési intézményei nyári felújítására.

Mezőkövesd - Húszmillió forintot költött a mezőkövesdi önkormányzat az oktatási, nevelési intézményei nyári felújítására.

Idén a Dohány utcai tagóvoda nagyobb felújítását végezték el: míg egy évvel korábban az óvoda épületét tették energiatakarékosabbá és külsejét tették szebbé a külső hőszigeteléssel, a nyílászárócserével és a homlokzat felújításával, addig idén a belső megújítására fektettek nagy hangsúlyt.

Ujvárosi Lászlóné, a Mezőkövesdi Városi Napköziotthonos Óvoda és Bölcsőde vezetője elmondta, a Dohány utcai Tagóvodában három gyermekmosdót teljesen felújítottak. A gyermek öltözőket, folyosókat, közlekedőket, kiszolgálóhelyiségeket esztétikus, igényes kerámialapokkal burkolták. Az óvoda minden helyiségét kifestették, mázolták a belső nyílászárókat, a csoportszobákban kicserélték a PVC burkolatot.

– Bár ebben a tagóvodában voltak a legjelentősebb munkák, de a nyár folyamán minden tagintézményünkben elvégezték a szükséges karbantartást, fertőtlenítést, nagytakarítást. A Móra Ferenc utcai Tagóvodában a zsibongót új, jó minőségű PVC burkolattal borították. A bölcsőde udvarán felszerelték a gyermekek biztonságát szolgáló belső kerítéseket, valamint járdákat is építettek – tudtuk meg Ujvárosi Lászlónétól, aki kifejtette, eszközbeszerzésre is jutott pénz. A László Károly utcai Székhely Óvodában a nagycsoportosok számára öltözőbútort, az udvarra rugós játékot, a Dohány utcai Tagóvoda két csoportjába, valamint az Egri úti Tagóvoda szeptemberben induló új csoportjába korszerű bútorokat vásároltak. A Móra Ferenc utcai Tagóvoda egyik csoportjában kicserélik a gyermekfektetőket.

ÉM-MÚ

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában