Hív a város átfesteni

Színek napról napra, amikkel kirajzolódik egy kedves, vendégszerető város megváltozott arca. Hajnal József írása.

Fut a kocsi a huszonhatoson. Elhagyjuk Sajószentpétert és jön a szürke kerítés. Egy kilométer, két kilométer, még kilométer… Csövek, tartályok, csövek, tartályok. Az újraszínezett város felé szalad az út. Azt kérdezném magamtól, ha a város határát jelző tábláknál nem köszönnének rám az égbe nyúló nyárfák: miről beszélünk?

Át vagy újra? Könnyen rávághatjuk: mindkettő. Ám azt gondolom, az előbbi mintha hangsúlyosabb lenne, fontosabbá válna az életünkben.

Átfesteni akkor szoktunk, amikor látjuk, hogy a tárgyat, legyen az egy virágosláda, lépcsőkorlát, de lehet akár az egy ház is, szóval szemlélődésünk tárgykörét igencsak megdolgozta az idő. Színei elhagyták, megkopott, és az egyszerű színezés mellett itt-ott még reparálni is kell. A szín marad. Újrafesteni meg akkor muszáj, amikor már elég volt az adott színből vagy mondjuk egy város életében a színtelenségből. Hiszen a szürke is a kolorok közé tartozik, mindazokkal a gondolattársításokkal együtt, amik egy „szürkével” járnak.

Kazincbarcika most színezni hív. Ez a város már tudja azt, amit eleink sok-sok töprengés után kitaláltak, a színek pozitív és negatív hatással lehetnek az emberre, aki bennük él. Tudja, hogy az elkopott iparszín, ez a szegény szürke a mellettük felsorakoztatott hatvanas évekbeli, eleve viseltesnek szánt vörösével, tompa barnájával unalmas, egyhangú, vele a mindennapok eseménytelenek, egysíkúak, ingerszegény a környezet. Tudja, milyen a fehér ridegsége, egy csőkígyó koszos sárgasága, a rozsda az elveszettség érzetét adó barnája. Ráadásul még egy rossz beidegződés is tapad mindezekhez, ami azután címkévé válik: ja, az egy iparváros!

Színezni hív, fényes tereivel, szobraival, gyönyörűen zöldellő parkjaival, az itt-ott kibukkanó piros játékokkal, a főutca széles járdájával, kis túlzással mondhatjuk: mediterrán hangulatú lépcsőivel vagy az átfestett házfalakkal. S valahol itt a lényeg: ez a kép már nem az a kép, amit sok-sok éven, évtizeden át kialakított magáról Kazincbarcika. Ezek a színek nem csupán visszaadják a város szépségét, úgymond első látásra beszédesek is. Egyfajta gondolkodásmódról árulkodnak. Arról a szellemiségről, ami abszolút harmóniában van a zöld környezettel.

Majdnem két hete átfesteni szólít Kazincbarcika, méghozzá egy programsorozat színes kavalkádjával. Kolorfesztivál augusztusban: színek napról napra, amikkel kirajzolódik egy kedves, vendégszerető város megváltozott arca. Láthatjuk a szédítő pirosokat, a villódzó fehéreket, a vibráló sárgákkal, velük a dübörgő lilákkal, hogy a völgybe simuló zöldekkel együtt a szivárvány minden pompáját visszaadják zenében, szoborban, ruhában és képben. Kolorcity Fesztivált rendeznek immáron harmadjára az idén is, amelyen nem csupán a művészetek, de a stílusok is találkoznak. És nem utolsósorban találkoznak az emberek azokkal, akik itt élnek, és azok is összefutnak az események színes forgatagában, akik Kazincbarcikát tudják otthonuknak. A fesztivál, s vele együtt többek között egy inkubátorház létrehozása, új munkahelyek megteremtése egy projekt, az úgynevezett Svájci–Magyar Együttműködési Program része, amelynek legfőbb törekvése a helyi gazdaság fejlesztése. Amihez a fesztivál vagy a városi, óriási házfalak befestése izgalmas turisztikai látványosságnak is beillő képekkel csupán egy adalék. Ám az érzés, amit a programsorozat áraszt, a látvány, amit a képek sugallnak: alakul az újrafestett város.

Valamelyik nap a svájci program vendégeit kisvonattal városnézőbe vitték, megnézni a különleges falakon a különleges képeket. Great! – mondta az egyikük. Tetszett neki.

- Hajnal József , a Kazincbarcikai Kommunikációs Központ főszerkesztője -