Helyi közélet

2015.07.09. 18:33

Hétvégi program: a legnagyobb bodrogközi fesztivál

Pácin - A XVIII. Bodrogközi Napokat tartják Pácinban a hét végén.

Pácin - A XVIII. Bodrogközi Napokat tartják Pácinban a hét végén.

Ebben az évben is folytatják a szép hagyományt Pácinban azzal, hogy az idén is megrendezik a Bodrogközi Napokat, a térség egyik legnagyobb kulturális és sportfesztiválját.

Mesél az űrhajós

A július 11–12-én, szombaton és vasárnap sorra kerülő és a magyar–szlovák határ menti együttműködést is jelképező programsorozatot az esemény fővédnöke, dr. Hörcsik Richárd országgyűlési képviselő és Szesztay Ádám, Magyarország kassai főkonzulja nyitja meg – tudtuk meg Gégény Zsuzsától, Pácin polgármesterétől. A három helyszín egyike a Mágocsy-kastély lesz, ahol a nyitónapon a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Igazgatósága szervez elő­adást „Aktuális kérdések és lehetőségek a térség agráriumában” címmel. Ugyanitt beszél majd az űrkutatás múltjáról, jelenéről és jövőjéről az első magyar űrhajós, a pácini kötődésű Farkas Bertalan, aki éppen harmincöt évvel ezelőtt járt a világűrben. Farkas Bertalan zárja majd le a pácini rendezvénytéren elhelyezendő időkapszulát is, melyben a térség tizenhét települése üzen majd levélben, fényképekkel, rajzokkal, tárgyakkal a jövőnek, és amit huszonöt év múlva nyitnak majd fel.

Emléktorna

Szombaton a sportpályán a Sátoraljaújhelyi Rendőrkapitányság tart rendőrkutya-bemutatót. A rendezvénytéren bodrogközi és a szomszédos szlovákiai településeinek amatőr művészeti csoportjai, népdalkörei, néptáncosai lépnek színpadra, lesz citera- és cigányzenekar is, lesz zenés kabaré Nyertes Zsuzsa közreműködésével, este pedig a sárospataki kötődésű Passed, majd a United együttes koncertezik, műsoruk végén tűzijáték köszönti a Bodrogközi Napok közönségét.

A vasárnap ökomenikus szentmisével kezdődik, majd délután a nagykövesdi, a kiskövesdi és a pácini futballcsapatok részvételével kerül sor a III. Barati Attila emléktornára. A páciniak nagyon készülnek a rendezvényre, melyen valamennyi program ingyenes.

ÉM-BG


Kapszulával üzennek

Az e hétvégi pácini XVIII. Bodrogközi Napok egyik különleges eseményének ígérkezik az időkapszula elhelyezése a község rendezvényterén. A szervezők arra kérték a térség tizenhét polgármesterét, gyűjtsék össze, hogy településük milyen levelekkel, rajzokkal, fényképekkel, tárgyakkal üzenne a jövőnek. Valamennyi üzenet míves, egyforma tasakban elhelyezve kerül majd az időkapszulába július 11-én, szombaton, amit speciális hordóban ásnak el, a helyét pedig emléktábla jelzi majd. Ezen az is olvasható lesz, hogy az utódok huszonöt év múlva bontják fel az időkapszulát, akkor nézhetik meg, mit üzentek nekik az elődök 2015-ből.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában