Helyi közélet

2015.07.10. 17:09

Fotók: 118 éves a miskolci villamos

Miskolc - Pénteken felvonulással ünnepelte a Miskolc Városi Közlekedési Zrt. a helyi villamosközlekedés 118 éves évfordulóját.

Miskolc - Pénteken felvonulással ünnepelte a Miskolc Városi Közlekedési Zrt. a helyi villamosközlekedés 118 éves évfordulóját.

Kigördült a remízből a hóseprő, a 100-as és 151-es FVV „Bengáli”, az SGP „bécsi” szerelvény pótkocsival együtt, illetve egy Tátra villamos is. Valamennyi villamostípus egyidejű közlekedtetésével azokra kívánt emlékezni a helyi közlekedési cég, akik 1897. július 10-én lehetővé tették és elindították a villamosközlekedést Miskolcon és azóta is azon dolgoznak, hogy a vidéki városok közül a legjobb villamosközlekedés nálunk szolgálja az utasokat.

BOON


Miskolc - A Miskolc Városi Közlekedési Zrt. életében nagyon fontos hagyomány a Közlekedési Napok programsorozat, mellyel minden évben tisztelegnek azok előtt, akik 1897. július 10-én lehetővé tették és elindították a miskolci villamos közlekedést és tisztelegnek azok előtt is, akik azóta is töretlenül működtetik, fejlesztik a miskolci közösségi közlekedést. tovább »

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában