Helyi közélet

2015.07.22. 17:09

Először születtek nagy mara kölykök a Miskolci Állatkertben

Miskolc - A Miskolci Állatkert első nagy marái 2008-ban érkeztek. Az állatkert munkatársai hét évet vártak arra, hogy végre utódoknak örülhessenek: július elsejétől két kis marakölyök jelenti az örömöt, amelyek társbérletben élnek a guanakókkal.

Miskolc - A Miskolci Állatkert első nagy marái 2008-ban érkeztek. Az állatkert munkatársai hét évet vártak arra, hogy végre utódoknak örülhessenek: július elsejétől két kis marakölyök jelenti az örömöt, amelyek társbérletben élnek a guanakókkal.

A nagy mara (Dolichotis patagonum) az egyik legnagyobb termetű rágcsáló, amelynek Dél-Amerika füves élőhelyei, a pampák szolgálnak otthonul. Ezt az élőhelyet kívánja megjeleníteni a Miskolci Állatkert Dél-Amerika-kifutója is, ahol a marák a tevefélék közé tartozó guanakókkal élnek társbérletben. A két újszülött már néhány perccel születése után próbálta anyjukat követni, ám életük első néhány hetében többnyire még megbújtak kifutójuk valamely védett pontján. A guanakók is kíváncsian közeledtek már az első naptól az újszülöttek felé, majd ma már úgy tűnik megszokták, hogy ezentúl lakótársak lesznek.

A monogám párkapcsolatban élő marák utódaik a legtöbb rágcsálóhoz képest nagyon fejletten jönnek a világra, születése után néhány perccel már képesek követni szüleiket. Ez után is nagyon gyorsan fejlődnek, 2-3 hónapos korukban már teljesen önállóak, félévesen pedig már ivarérettek.

Érdemes megnézni őket is a Miskolci Állatkert Dél-Amerika kifutójában.

- Veress Tamás, gyűjteményi vezető, Miskolci Állatkert és Kultúrpark -

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában