Helyi közélet

2015.07.11. 18:26

Anna-bálra készülnek a rotarysok

Miskolc - A frissen megválasztott elnök „belépője” július 18-án a Miskolctapolcai Anna-bál lesz.

Miskolc - A frissen megválasztott elnök „belépője” július 18-án a Miskolctapolcai Anna-bál lesz.

Immár az ötödik Anna-bálra várják vendégeiket Miskolctapolcára, a Bástya Wellness Hotel báltermébe jövő szombaton (július 18.) este 7 órára a miskolctapolcai rotarysok – tudtuk meg Bernáth Lászlótól, a Rotary Club Miskolctapolca 2015/16. évi elnökétől, aki elmondta: céljuk nem változott, szeretnék a régi Anna-bálok hangulatát visszahozni, azaz hagyományőrzéssel is párosul a mulatság. Mindezek mellett természetesen jótékonysági bál is és a környezetükben élő vakok és gyengénlátók támogatása a cél.

Bernáth László egyébként nemrégiben vette át az elnökséget dr. Papp Kálmántól. Bernáth László nős, négy gyermek édesapja. „Egy alomból vannak a gyerekek” – jegyezte meg a kereskedő mosolyogva. „A nagyobb gyerekek fogorvosnak, illetve közgazdásznak tanulnak, míg a kisebbek középiskolába járnak. Egyébként Egerben születtem, három hónapos korom óta Miskolcon élek, de az utóbbi években már budapesti a lakcímem.”

A bál fővédnöke Csóka Imre, a Rotary Magyarország 2015/16. évi kormányzója. Belépőjegyek igényelhetők 12 500 forint személyenkénti áron a Bástya Wellness Hotel portáján mindennap 7 és 22 óra között.

ÉM-JLI

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában