A magyarok sok csúnya szót használnak

Miskolc - Tatsuto egy éve még nem ismerte a nyelvünket. A japán judo­mesterrel most magyarul beszélgettünk.

Shima Tatsutóval egy szaunában ismerkedtünk meg. A félhomályban gyereknek néztem. A bemutatkozásnál derült ki, hogy egy japán, 3 danos judomesterhez van szerencsém. Kedvesen mosolygott a félreértésen.

A 24 éves fiatalember egy éve, az MVSC cselgáncs szakosztályának edzőjeként érkezett Miskolcra.

– Édesapám szintén judoedző, testnevelőtanár, így természetes volt, hogy mindkét fiát e sportág felé irányítja. A bátyám egy idő után abbahagyta. Én hároméves koromban kezdtem a judót, soha nem is akartam más sporttal foglalkozni, természetes volt, hogy az egyetemen is ezt választom. Az édesapám volt az edzőm, nagyon szigorú volt, de a judón keresztül sok minden egyébre is megtanított: ezt a sportágat tisztán kell csinálni, az ellenfelet tisztelni kell – emeli ki Tatsuto. Megtudjuk, a sikerekhez kitartás kell, itt most heti tíz edzés hétfőtől péntekig, reggelente egy óra, délutánonként másfél. S minthogy a judo nem csak technika, erő is kell hozzá, nem árt rendszeresen kondiz­ni is.

Kézilabdaedző a kapocs

Na, de előreszaladtunk: hogy került Magyarországra?

– Szerettem volna külföldön edzősködni. Magyarországról ugyan nem sokat tudtam, de az egyetemen volt egy magyar tanárom, igaz, nem judós, hanem kézilabdás. Ez volt a kapocs, ő beszélt nekünk a hazájáról, így esett erre a választásom. Csak a történelméről tudtam egy keveset, hogy korábban sokkal nagyobb ország volt, s aztán miként lett egyre kisebb a területe. A nyelvet viszont egyáltalán nem ismertem, s az angolom sem tökéletes. Kicsit féltem, hogy fogom így a gyerekeket tanítani. Először jobbára mutogattam a „judó szavakat”, de mindenki nagyon kedves volt, segített. A gyerekek és a többi edző is. Én pedig nagyon akartam magyarul beszélni. Eleinte könyveket használtam, de márciustól nyelviskolába is járok. A nyelvtanárom ugyan egy kicsit beszél angolul, de alapvetően csak magyarul társalgunk. Jaj, nagyon nehéz! – sóhajt fel, s még a hangsúlya is magyar.

– Miskolcon mindenki nagyon kedves, mindenki jó ember – szűri le tapasztalatait Tatsuto. Elbüszkélkedik: van egy magyar barátja is. Egy festékboltban dolgozik, jól beszél japánul. Az MVSC hozta őket össze, amikor őneki még nehézségei voltak a magyarral.

Az egy év alatt egyszer járt otthon a japán fiatalember: három magyar judóst kísért a Tokió közeli edzőtáborba. Pár napra „hazaugrott” Osacába is. Ennek kapcsán árulta el: minden ételt szeret, amit az édesanyja főz. Itt is mindent megeszik, kivált a marhapörköltet galuskával.

– A szerződésem jövő áprilisig szól. Maradnék is, de szívesen mennék más országokba is edzősködni, ahol tökéletesíthetném az angolomat – mondja.

- Szalóczi Katalin -

Miben különbözhetünk?

– A japánok általában nyugodtak, ha például a közlekedésben probléma adódik, akkor is az első az, hogy bocsánatot kérjenek egymástól. Viszont sok közöttük a komor ember. A magyarok vidámabbak, de ha van baj, könnyen mérgesek lesznek. Nagyon érdekes, hogy sok csúnya szót használnak, a japánok pedig szinte egyáltalán nem használnak ilyen szavakat. Gondoltam már arra is: épp emiatt nehéz volna lefordítani egy magyar filmet japánra – mondja Tatsuto. Megtudjuk: otthon két kedvenc időtöltése volt: a kondizás és a vásárlás. Itt sokkal kevesebb a ruhabolt, így maradt a kondizás.