Helyi közélet

2015.06.26. 16:43

Ötödször készülnek a különlegességek Mezőnyárádon

Mezőnyárád - Ez év nyarán ötödik alkalommal rendezik meg a „Mezőnyárádi Béka és Hal Sütő-főző Fesztivált”.

Mezőnyárád - Ez év nyarán ötödik alkalommal rendezik meg a „Mezőnyárádi Béka és Hal Sütő-főző Fesztivált”.

A tavalyi évhez hasonlóan a rendezvény keretein belül ismét lesz pálinkamustra is.

Színes programok

A versenyek időpontja július 4. (szombat), ám további szórakoztató programokkal július 3-án este és július 5-én is várják az érdeklődőket. A fesztivált az elmúlt évekhez hasonlóan a Mezőnyárádi Falu­szépítő Egyesület közösen szervezi Mezőnyárád önkormányzatával. A rendezvény idén háromnapos, a helyszín változatlanul az árnyékos iskolapark.

A szervezők változatos produkciókkal várják a látogatókat, emellett természetesen megkóstolható a helyben készült sült békacomb, halászlé, sült hal. A fesztivált péntek este 19 órakor a Blues Company élő koncertje nyitja meg.

Szombaton a főzés mellett a színpadon változatos műsorok szórakoztatják a közönséget. Lesz gyerekműsor, akrobatikus rock&roll táncbemutató, rendőrkutyás bemutató, fellép Ihos József humorista. Rencz Márk előadása után Szandra és Attila mulatós műsora következik, majd az estét a Miskolci Illés Emlékzenekar zárja.

Vasárnap három órától ismét megtelik a színpad élettel. A Csiribiri Együttes gyermekműsora, a Sky Együttes operett-­előadása, a Tuti duó, Tihanyi Tóth Csaba, Szandi műsora szórakoztatja a kilátogató vendégeket. Este pedig Fenyő Miklós élő koncertje és tűzijáték zárja a rendezvényt.

ÉM

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában