Helyi közélet

2015.06.29. 08:29

Egész éjszakás kaland: a boré volt a főszerep Mádon

Mád - A koncertek és a kísérőprogramok mellett nyitott pincék várták az érdeklődőket Mádon.

Mád - A koncertek és a kísérőprogramok mellett nyitott pincék várták az érdeklődőket Mádon.Jó éjszakát! volt a neve a rendezvénynek, amely a táj szépségét, a történelmi, kulturális, gasztronómiai hagyományokat, a bor, a zene, és a szórakozás együttes élményét kínálta a Mádra látogatóknak és a helybélieknek.

Június 27-ről 28-ra virradó éjszaka 25 helyszínen 14 koncerttel, nyitott pincékkel és gasztronómiai élményekkel, nappal dűlőtúrákkal, kézműves udvarokkal, éjjel koncertekkel találkozhattak a kilátogatók.

Gazdag program

Bár a pincék és vendéglátóhelyek már délelőtt is várták a vendégeket, a programok sora délután négykor indult be a DemeterVin szervezésében, ahol Ilyés Szabó Anna tűzről pattant, ízes mesemondásán derülhettek azok, akik már ekkor is borospoharat fogtak a kezükben és leültek a pincészet udvarára.

Ezt követően pedig minden órában kezdődött egy program, egy újabb helyszínen. A következő Náray Erika és zenekara koncertje volt a Tokaj Classicban, ahol nemcsak az derült ki, hogy Scully ügynök magyar hangja rendkívül jól énekel, hanem az is, hogy a fehérbort maximum 9, míg a vöröset 16 fokos hőmérsékleten szabad inni. Utóbbi információt persze már nem a jazzénekesként is végzett színésznőtől tudtuk meg, hanem Bruhács Lászlótól a pincészetben, aki sürgölődve invitálta – és persze kóstoltatta – a vendégeket.

Mint érdeklődésünkre elmondta, minden mádi rendezvényen közreműködnek, kinyitnak, ilyenkor érezhetően többen érkeznek a településre, mint egyébként és a borok iránt is megnő az érdeklődés. A program pedig már gördült is tovább, a különböző helyszíneken fellépett többek között a Magna Cum Laude, a Bohemain Betyars, Maszkura és a Tücsökraj, Tóth Vera, Odett, Fábián Juli & Zoohacker, Szabó Balázs Bandája.

Bor és műsor

Két helyszín között találkoztunk Maczó Tiborral és párjával, Szingulics Ritával, akik Szentendréről érkeztek, igaz némi helyi kötődéssel, hiszen Tibor mezőzombori születésű. Mint elmondták, az ilyen nagyobb boros, gasztronómiai rendezvényekre szívesen látogatnak ki. A kedvenc boruk a juhfark és a furmint, ezekből persze inkább az utóbbit kóstolgatták Mádon az este során, míg a koncertek közül Tóth Vera vonzotta őket a leginkább.

A szervezők egyébként egy kéréssel is fordultak a mádiakhoz: aki teheti, tegyen gyertyát, vagy mécsest az ablakába, kapujához, kerítésére az éjszaka, hogy feldobják a programot. A kérést meghallgatták, hiszen már délután is sok háznál ki volt készítve a gyertya, hogy így kívánjanak jó éjszakát a vendégeknek.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában