Helyi közélet

2015.05.30. 12:14

Szabad egy kis bércsökkentést?

Borsod-Abaúj-Zemplén - Régi trükkök új formában. Közalkalmazottból közmunkást „varázsolnak”.

Borsod-Abaúj-Zemplén - Régi trükkök új formában. Közalkalmazottból közmunkást „varázsolnak”.Egyelőre nem tudni, mi az igazság, de az biztos, a parlamenti bizottsági ülésen is téma volt, hogy az intézmények a munkavállalók kárára próbálnak meg spórolni: megszüntetik a közalkalmazottak munkaviszonyát, majd visszaveszik őket közmunkásként, alacsonyabb bérért. Ez jó a munkáltatónak, hiszen a közmunkás kevesebb pénzbe kerül, és a közfoglalkoztatók jelentős kedvezményeket vehetnek igénybe. De nem jó a munkavállalónak, aki kevesebb fizetésért végzi ugyanazt a munkát, mint azelőtt. Megyénkbeli szakszervezeti dolgozókkal beszélgetve kiderült, a „módszer” nem új keletű, és léteznek egyéb „trükkök” is. Balog Zoltán szakminiszter kivizsgáltatja az ügyet.

Régi „szokás”

– Kollégák elbeszéléséből tudom, hogy megyénkben is történnek hasonló esetek – mondta lapunknak Bodolay Zoltán, a Pedagógusok Szakszervezete Borsod-Abaúj-Zemplén megyei elnöke. Hozzátette: a közalkalmazottak közmunkásként történő foglalkoztatása nem új keletű eljárás. Miskolcon már 10 évvel ezelőtt is az volt a „szokás”, hogy amikor a fenntartó önkormányzatnak elfogyott a pénze, akkor például az óvodák dajkáinak megszüntették a közalkalmazotti jogviszonyát, majd közhasznú dolgozóként (akkor így hívták) foglalkoztatták tovább őket. Mégpedig azért, mert így a munkáltatónak kevesebb pénzébe került a munkavállaló, a munkát viszont ugyanúgy elvégezték a dolgozók.

A szakszervezeti elnök egy másik „trükkre” is rávilágított. A nyugdíjba készülő kollégákat az iskolák mostani fenntartója, a Klik igyekszik rábeszélni, hogy közös megegyezéssel távozzanak. Aki ugyanis elérte a nyugdíjkorhatárt, annak a Klik köteles lenne felmondani, de akkor különböző juttatásokat kellene fizetnie a munkavállalónak. Közös megegyezéskor viszont mentesül ezek alól. A munkavállalók pedig, csakhogy szabaduljanak már az iskolától, inkább aláírják a közös megegyezést. Ezzel természetesen rosszul járnak, sorolta Bodolay Zoltán.

Véglegesítették

A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének megyei ügyvivőjétől, Szűcs Tamástól azt tudtuk meg, hogy az elbocsátás és visszafoglalkoztatás tudomása szerint pedagógusokat nem érint, csak a nem pedagógus munkakörben alkalmazott munkavállalókat. Amikor Balog Zoltán emberi erőforrások minisztere bejelentette, hogy ki kell vizsgálni az ügyet, akkor több iskolában is véglegesítették az addig közfoglalkoztatottként alkalmazott munkavállalókat. Szűcs Tamás tud konkrét esetről is, amikor az egyik iskolatitkárt, már két éve közmunkásként foglalkoztatták, négyszer elküldték, ötször visszavették, majd most került közalkalmazotti státuszba. (Bár ez a történet nem pontosan arról szól, hogy közalkalmazott dolgozó később közmunkásként végzi ugyanazt a munkát.)

A nyugdíj előtt álló kollégákkal kapcsolatban viszont Szűcs Tamás jó hírrel szolgált. Azok a pedagógusok, akiknek csak 5 éve van a nyugdíjig, választhatják azt a lehetőséget, hogy 4 órával kevesebbet tanítanak. Fizetésük viszont csak 2 órának megfelelő összeggel csökken.

Béremelést!

De mi a helyzet a más ágazatban dolgozó közalkalmazottakkal? Csóka Edit, a Közművelődési és Közgyűjteményi Dolgozók Szakszervezetének megyei és miskolci elnöke lapunknak elmondta: megyénkben nem jellemző, hogy valakit azért küldenének el, hogy aztán közfoglalkoztatottként visszavegyék. Az ágazat létszámhiánnyal küzd, és bár dolgoznak az intézményekben közfoglalkoztatottak, de ők a pluszfeladatokat végzik. A közművelődési és közgyűjteményi dolgozók legnagyobb problémája jelenleg az, hogy 2006 óta nem volt béremelésük.

– Jelenleg a pedagógusok 40–60 ezer forinttal többet keresnek, mint mi, az életpálya-modellünk bevezetését pedig csak 2017-re ígéri a kormány. Többek között ezért is veszünk részt a közszféra hétvégi, fővárosi tüntetésén a „Becsapva és kisemmizve” elnevezésű megmozduláson – mondta Csóka Edit.

A közmunkásként történő újrafoglalkoztatással kapcsolatban kérdéseket küldtünk a Miskolci Tankerületnek, de péntek estig nem kaptunk választ.

Takarítók, karbantartók...

Az egyik hírportál kiderítette, hogy a leggyakrabban a Klebelsberg Intézményfenntartó Központnál (Klik) jellemző a dolgozók elküldése, majd közmunkásként történő foglalkoztatása. 2014 decemberében 2378, áprilisban már 4421 közmunkást foglalkoztattak, ami négy hónap alatt csaknem 86 százalékos növekedés. Ugyanakkor a közalkalmazottak száma 143 ezerről 134 ezerre csökkent. Az iskolafenntartónál elmondták, főleg takarítókat, karbantartókat, portásokat, adminisztrátorokat, valamint pedagógiai asszisztenseket és szabadidő-szervezőket alkalmaznak közfoglalkoztatottként.


Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában