Helyi közélet

2015.05.20. 16:18

II. Tájak, Ízek, Hangulatok Bogácson

Bogács - Második alkalommal rendezik meg a "Hagyományőrzés a fakanál körül és a színpadon" szlogennel ezt a gasztronómiai és népi értékeket felvonultató fesztivált – a bogácsi fellépőkön-résztvevőkön túl vendégül látva az ország különböző tájegységeiről érkező hagyományőrző csoportokat, akik szűkebb hazájuk népművészeti hagyományainak bemutatása mellett elkészítik tájegységük sajátos ételeit is.

Bogács - Második alkalommal rendezik meg a "Hagyományőrzés a fakanál körül és a színpadon" szlogennel ezt a gasztronómiai és népi értékeket felvonultató fesztivált – a bogácsi fellépőkön-résztvevőkön túl vendégül látva az ország különböző tájegységeiről érkező hagyományőrző csoportokat, akik szűkebb hazájuk népművészeti hagyományainak bemutatása mellett elkészítik tájegységük sajátos ételeit is. Az idén bemutatkoznak többek között a kunok, a palócok, a matyók, a hajdúk, a tirpákok. Az elkészült ételeket az érdeklődők végigkóstolhatják, miközben élvezhetik a színpadi folklórműsorokat és megismerkedhetnek különböző népi mesterségek képviselőivel. A gyermekeket „szöszmötölő” játszóházzal, népi játszótérrel várják, de íjászkodni, lovaskocsikázni is lehetőségük lesz az idelátogatóknak, miközben helyi és máshonnan érkezett kézműves termelők portékáiból csemegézhetnek.

A rendezvény védnöke és a szakmai zsűri elnöke Bede Róbert mesterszakács, a Tv Paprika séfje, aki 11 órától főzőbemutatóval vár minden kedves érdeklődőt.

További információ: www.bogacs.hu

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában