Helyi közélet

2015.05.05. 14:44

"Hahó Avas!" szombaton az Avas II. ütemében

Miskolc - A Dialóg Egyesület 2015. május 9-én, szombaton rendezi meg a „Hahó Avas!” fedőnevű programját az Avas II. ütemében, az Avasi Közösségi Tér (Szentgyörgy u. 42.) köré szerveződve.

Miskolc - A Dialóg Egyesület 2015. május 9-én, szombaton rendezi meg a „Hahó Avas!” fedőnevű programját az Avas II. ütemében, az Avasi Közösségi Tér (Szentgyörgy u. 42.) köré szerveződve.Színes programokkal készülünk a környéken élőknek, a környéken élőkkel, melyek közül kiemelkedik egyfelől az „I. Szomszédságok közötti vetélkedő”, ahol lépcsőházi közösségekből álló csapatok képviselik szomszédságukat egy több állomásos, a környék ismeretségére építő versenyben.

Másrészt megtörténik a jelenleg még épülőben lévő, az Avasi Közösségi Kávézó előtt elhelyezkedő ülőpad átadója is, mely eztán a közterületi közösségi kapcsolatápolás szolgálatába áll – az átadóra várjuk Rostás Lászlót, Miskolc város főépítészét.

Harmadrészt, a nap folyamán bemutatjuk az Avasi monológok című történeti kiadványt, ami magába foglalja Csendes József szociológus avastörténeti tanulmányát, valamint néhány itt élővel készült interjú leiratát, melyek bepillantást engednek a városrész múltjába és jelenébe – a bemutatóra, és az azt követő kerekasztal-beszélgetésre Kiss Gábort, Miskolc város alpolgármesterét is várjuk.

A programok a következőek szerint alakulnak:

  • 10:00: A közösen létrehozott ülőpad ünnepélyes átadója (Avasi Közösségi Kávézó)
  • 11:00 – 15:00: Nagy szomszédsági vetélkedő (Avas II. ütem); indulás a Kávézóból
  • 15:00: Záró muri: eredményhirdetés, Avasi monológok-bemutató (Avasi Közösségi Tér)
  • 17:00: Gulyásék-koncert (Avasi Közösségi Kávézó)
  • A program a Dialóg Egyesület "TÉRerő - Közösségi terek, folyamatok, és új szociális szolgáltatások az Avason" elnevezésű, SMCA-2012-0081-S számú, a Svájci-Magyar Együttműködési Program támogatásával megvalósuló projektjének záró rendezvénye.

     

    Ezek is érdekelhetik

    Hírlevél feliratkozás
    Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

    Rovatunkból ajánljuk

    További hírek a témában