Helyi közélet

2015.05.25. 17:54

A HCM cáfol: a cementgyár nem lesz hulladékégető

Miskolc - Miután a HCM 1890 Kft. nem vett részt a fenti beszélgetésen, ismertettük velük az elhangzottakat.

Miskolc - Miután a HCM 1890 Kft. nem vett részt a fenti beszélgetésen, ismertettük velük az elhangzottakat.

Válaszukban pontokba szedték a beszélgetéssel kapcsolatos kifogásaikat.

A tervezett cikkben szerepel, hogy szóba sem kerül az egészségügyi hatás: ez valótlan állítás. A szakhatósági vizsgálat és engedélyeztetési eljárás éppen arra irányul, hogy cementműben alkalmazott technológiák a lehető legnagyobb mértékben garantálják, hogy semmilyen, egészségre ártalmas hatás ne érje a környezetet.

„Egy adott létesítmény esetében a BAT (Best Available Technique) nem szükségszerűen az alkalmazható legkorszerűbb, hanem gazdaságossági szempontból legésszerűbb, de ugyanakkor a környezet védelmét is megfelelő szinten biztosító technikákat/technológiákat jelenti. Mint kifejtette: Az is előfordulhat, hogy elsősorban a gazdasági szempontokat veszik figyelembe a hatóságok…” – A cikkben Kerek Istvánnak tulajdonított mondat valótlan állítás. A „legjobb alkalmazható technológia” fogalomkörében az eljáró hatóság a szigorú környezetvédelmi előírások és a gyár környezetében tapasztalható környezeti hatások betartását vizsgálja.

„…az életminőség javításával és a fenntartható fejlődéssel… teljesen ellentétes egy korszerűtlen technológián alapuló cementgyári hulladékégetőt engedélyezni közvetlenül lakóövezet mellett” – kezdte F. Nagy Zsuzsanna. A „kapcsolattartó” egy mondaton belül két valótlan állítást is megfogalmazott. Állításával szemben ugyanis a cementgyár gyártástechnológiája korszerű, a hatóság csak a BAT-nak, vagyis az elérhető legjobb technológiának megfelelő műszaki eljárást engedélyez. A tervezett beruházást követően a cementgyár ismét Európa egyik legkorszerűbb üzeme lesz. A cementgyár nem hulladékégető, bár nyilvánvalóan könnyebb ilyen alaptalan kijelentésekkel megtéveszteni a lakosságot. Hulladékégető működtetésére nem kért engedélyt a HCM. Mindezek vonatkoznak a cikkben idézetként megjelenített „A célunk, hogy a cementgyárnak álcázott hulladékégetőt felejtsük el örökre” kijelentésre is.

„A HCM által benyújtott engedélykérelemben ismertetett hulladékok együttégetésén alapuló technológia következtében garantált, hogy ellenőrizhetetlen vegyi anyagok is jutnának a levegőbe” – valótlan állítás. A gyár a hatósági előírások betartásával és azoknak megfelelően, folyamatosan méri majd az emissziós értékeket. A hatósági engedély pontosan meghatározza azt is, hogy mely egyéb komponensekre szükséges további méréseket is elvégezni (pl. zajterhelés). Az engedély azt is előírja, hogy milyen anyagokat használhat fel gyár a cementgyártás során tüzelőanyagként. A hatósági engedély és felügyelet nem az ellenőrizhetetlenséget garantálja, hanem éppen azt, hogy az üzem jól, a környezetre nem veszélyes módon, tehát az előírásoknak megfelelően és ellenőrzötten működjön. Határozottan cáfoljuk, hogy a szakhatósághoz benyújtott engedélykérelemben szereplő technológia üzemeltetése során „ellenőrizhetetlen vegyi anyagok” kerülhetnek a levegőbe.

„Kifogásolta azt is, hogy a tervek szerint naponta 50 tonna gumit égetnének a gyárban, aminek következtében nagy mennyiségű nehézfém is kerül a levegőbe. Ezek beépülnek a csontozatba, az idegrendszerben is okozhatnak elváltozásokat, nem beszélve daganatkeltő hatásukról. És ott van a dioxin, aminek mérésére, szűrésére semmit nem terveznek, miközben ez a leginkább rákkeltő anyag” kijelentések szintén valótlan állítások, a kijelentések alkalmasak a lakosság szándékos megtévesztésére. Az alkalmazott környezetvédelmi berendezéseknek köszönhetően a kibocsátási értékek mindenben megfelelnek a hatósági előírásoknak, vagyis káros környezetszennyezés semmilyen komponens esetében sem léphet fel. A gumi mint alternatív tüzelőanyag felhasználása javítja a rendszerben a hőeloszlást. Az alternatív tüzelőanyag felhasználása a BAT részelemeként hozzájárul ahhoz, hogy a gyár ne juttasson nemkívánatos gázokat a levegőbe. Ennek megfelelően határozottan cáfoljuk, hogy a szakhatósági engedélyeztetést követően az élő környezetre bármilyen veszélyt jelentő nehézféme(ke)t bocsáthatna ki a hejőcsabai cementmű.

Valótlan állítás, amely így alkalmas a lakosság szándékos megtévesztésére, hogy „mivel a kormány által kiemelt beruházás lett a gyár újranyitása, így egyszerűsített eljárásban folyik a környezetvédelmi engedélyezés, ami jóval szerényebb mélységű, mint egy részletes környezeti hatásvizsgálat”. A valóságban a beruházásnak nemzetgazdasági szempontból kiemeltté minősítése nincs hatással a beruházással szemben támasztott követelményekre és előírásokra.

A cikkben szereplő „A lakosságnak el kell döntenie, némán szívják a mérget, vagy tesznek az ellen, hogy a lakásukhoz, életterükhöz ilyen közel üzemeljen egy cementgyártással kombinált hulladékégető.” valamint a „a cementgyártás csak melléktermék, itt valójában a hulladékégetés a cél” kijelentések szintén valótlan állítások, melyek alkalmasak a jó hírnév megsértésére, a fentiekben részletezett indokoknak megfelelően.​

Álláspontunk szerint kimeríti a jó hírnév sértés fogalmát, hogy „az extraprofit termelése érdekében a környezeti/egészségügyi terheket társadalmasítják, míg a hasznot magánosítják”.

ÉM


Miskolc - Kerekasztal-beszélgetést szervezett az Észak-Magyarország a HCM tervezett újranyitása kapcsán. A civilek eljöttek. tovább »

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában