Helyi közélet

2015.04.01. 12:04

Mottója: közösséget és várost építünk

Sajóbábony - Milyen év, évek elé néz Sajóbábony? A település első emberével beszélgettünk. Interjú: dr. Szilva Istvánnal, Sajóbábony polgármesterével.

Sajóbábony - Milyen év, évek elé néz Sajóbábony? A település első emberével beszélgettünk. Interjú: dr. Szilva Istvánnal, Sajóbábony polgármesterével.

Dr. Szilva István, bár most kezdte első ciklusát a város élén, de tősgyökeres sajóbábonyi, családja a település legősibb családjainak egyike.

 

- Milyen év elé néznek a településen?

Dr. Szilva István: - A költségvetést már elfogadta a képviselő-testület, meghatároztuk a fejlesztési irányokat. Meglehetősen sokrétűek a terveink. Szeretnénk élni a 2014-2020-as uniós pályázati lehetőségekkel, de önerőből történő fejlesztéseket is megvalósítanánk. A fejlesztések egy része a gazdaságfejlesztésre fókuszál. A területünkön ipari park is van - közel 50 vállalkozás működik - amiben van tulajdonrészünk, így szeretnénk kiaknázni ezt a lehetőséget. Ebben a kormány tervei is segítenek, hiszen a pályázatok egy része gazdaságfejlesztő-ösztönző lesz. Ez egyrészt lehet infrastrukturális fejlesztésre irányuló, másrészt a meglévő vállalkozások fejlesztése, ezekben gondolkodunk.

 

- Vannak-e már konkrét tervek is?

Dr. Szilva István: - Elkészítettünk egy projektlistát. Pályáznunk kell, ha elbírálják, akkor tudunk majd bővebben beszélni róluk. Néhány dolgot árulnék el, például  előtérbe helyeznénk a környezettel kapcsolatos beruházásokat. Ösztönözni szeretnénk az itt élőket a szelektív hulladékgyűjtésre, a komposztálásra. Fejlesztenénk, bővítenénk az óvodát. Fontosnak tartom a parkosítást, fásítást, erről épp a a közelmúltban döntött is a testület. Kiválasztottuk a kivitelezőt a sportépület kívül-belül történő felújítására, úgyhogy már eredményekről is be tudunk számolni. Ki kell emelni, hogy már pályázatot is nyertünk, hét intézményre kerül napelem, így olyan költségeket tudunk majd csökkenteni, amelyek meghatározzák a költségvetésünket. Emellett az adósságkonszolidáció során jelentős összeget kaptunk, ezt még ebben az évben fel kell használni.

 

- Mire költik?

Dr. Szilva István: - Az önkormányzati hivatal korszerűsítésére, akadálymentesítésére, ezek már évek óta megoldatlan kérdések. Illetve van két olyan önkormányzati épületünk  társasházi épületek - amelyeket szeretnénk felújíttatni, és önkormányzati lakásokká alakíttatni. Ez azért is fontos, mert az ipari parkban közel 1300-an dolgoznak, ők nem mind sajóbábonyiak. Járnak ide Miskolcról, sőt vannak, akik nagyon messziről. Szeretnénk közülük többeket megnyerni a beruházással: akár ide is költözhetnének. Úgy látjuk, sokakat érdekelhet a dolog. A nagyvárosból kijönnének a csendes, nyugodt zöld településre, ahol infrastrukturálisan minden megtalálható. Közel, tíz percre van Miskolc négysávos főúttal összekötve, a tömegközlekedés jó, hiszen óránként, félóránként indulnak a buszok. A mai világban nem könnyű hitelhez jutni, így talán meg lehet őket nyerni azzal, hogy itt kedvezményesen juthatnak majd önkormányzati lakásokhoz. És egyéb kedvezményekhez: ingyenessé tettük például az óvodában és az iskolában az étkeztetést. Ez is óriási megtakarítás egy család számára.Több ilyen szociális támogatásunk van még kifejezetten családosok és a rászorulók számára.

 

- Március elsejétől átalakult a szociális ellátórendszer. Önöket ez hogyan érintette?

Dr. Szilva István: - Örömmel fogadta  a képviselő-testület, mert az a célunk, hogy igazságosabbá tegyük, mint volt, hogy valóban a rászorultaknak tudjuk odaítélni ezeket a támogatásokat. Sajóbábony lényegesen kedvezőbb helyzetben van, mert több szociális juttatást tud adni más településekhez képest, ezért is tudja bevállalni az említett ingyenes étkeztetést. Mindez teljes egészében önerőből valósulhat meg, mert olyan adóerő képességünk van, hogy az állam ehhez nem járul hozzá.

 

- A befolyó iparűzési adó miatt tehetik meg?

Dr. Szilva István: - Így van, ebből is és az egyéb adófajtákból. Töretlenül fejlődik az ipari parkunk, s bízom benne, hogy ez tovább folytatódik. A település jelentős bevételi forráshoz juthat így, mindennek ez az alapja. Ebből tudjuk finanszírozni a szociális ellátásokat, ebből tudunk tervezni, beruházni, pályázni.

 

- Akkor mernek nagyobbat is álmodni?

Dr. Szilva István: - Kérdés, mit nevezünk nagyobbnak. A lakossági igény nem feltétlenül a nagyobb beruházásokra koncentrálódik. Ők inkább a hasznosabb, a mindennapokon segítő beruházásokra vágynak. Például a csapadékelvezető beruházásra, a patakmeder rendezésre, az útfelújításra. Az ötéves tervben persze vannak nagyobb léptékű tervek is, de ez mind attól függ, hogy befogadják-e a pályázatainkat. Az útfelújításokat tervbe vettük, és szeretnénk kerékpárutat is építeni. Ez egy gazdaságfejlesztő beruházás lenne, az ipari parkba vezető utat szeretnénk felújítani, és mellé építtetni a kerékpárutat. Egy másik elképzelés szerint Sajóbábony és Miskolc között is épülne a környező településekkel közös beruházásként.

 

- Mi a helyzet a közmunkaprogrammal? Önök is pályáztak a Start közmunkaprogramra?

Dr. Szilva István: - Egyenlőre nem nyertünk, hiszen a hátrányos helyzetű településeken vették előre, de bízunk benne, hogy mi sem maradunk ki a programból. A Start közmunkaprogram nagyobb lehetőség az önkormányzatok számára, mert magasabb költségű programokat lehet megvalósítani.

Ha sikerülne nyernünk, akkor magasabb költségigényeket lehetne elszámolni, így nagyobb fejlesztéseket lehetne megvalósítani, például betonelemgyártást,  térkőgyártást, így újra térkövezhetnénk a régi, rossz állapotú járdákat, parkolóhelyeket alakíthatnánk ki. A mezőgazdasággal, növénytermesztéssel kapcsolatos elképzeléseink is vannak, hiszen az ott megtermelt zöldséget zöldségekkel csökkenthetnénk a szociális konyha kiadásait,  és megfelelhetnénk az új törvénynek: egészségesebben tudnánk étkeztetni a gyerekeket.

 

- Ha nem nyer a település, mire futna?

Dr. Szilva István: - Akkor össze kell ülnünk, el kell dönteni, mi az, amire az önkormányzat biztosítani tud egy fix összeget. Akkor a jelenlegi létszámmal is bőven van feladat, például a temetők rendben tartása vagy a patakmedrek tisztítása, ez mind jelentős feladatot állít az önkormányzat elé.

 

- Milyen a mindennapi élet Sajóbábonyban? 

Dr. Szilva István: - Sok civil szervezetünk van, kifejezetten jól működnek. Az önkormányzat mindegyiküket támogatja: vagy helységet biztosít a számukra, vagy anyagi segítséget nyújt. Működik nálunk népdalkör, életmódklub, kertbarátkör, polgárőr egyesület, Virágos Bábonyért egyesület. A művelődési ház feladatköre a programszervezés, erre óriási az igény a helyiek részéről. Minden évben igyekszünk újítani. Vannak hagyományos programjaink, például a borverseny, a pálinkaverseny. Kiváló a sportéletünk, mind a foci, a teke, a sakkcsapatunk. Én magam szeretném elérni, hogy több olyan program legyen a városban, ami a fiatalabb korosztályt szólítja meg. Mert közösséget és várost építsünk, ez volt a mottóm már a választás előtt is, és továbbra is ez. Ha fejleszteni kell a települést, akkor az egyrészt legyen gazdaságfejlesztő beruházás, másrészt pedig legyen általa városiasabb a település arculata. Ebbe pedig be kell vonni minden korosztályt, a családost, a fiatalt, az idősebbeket egyaránt.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában