Helyi közélet

2015.03.05. 11:29

Jegyvita - Ellenőrökre támadt a bükkszentkereszti férfi

Miskolc - Bíróság elé állítási javaslattal tervezi befejezni a rendőrség annak a férfinak az ügyét, aki Miskolcon, az egyik helyközi buszjáraton rátámadt két jegyellenőre.

Miskolc - Bíróság elé állítási javaslattal tervezi befejezni a rendőrség annak a férfinak az ügyét, aki Miskolcon, az egyik helyközi buszjáraton rátámadt két jegyellenőre.

Közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított büntetőeljárást a Miskolci Rendőrkapitányság M. Gergely 28 éves bükkszentkereszti lakossal szemben. A nyomozás adatai szerint a gyanúsított a Bükkszentkeresztről Miskolcra tartó menetrendszerinti helyközi autóbuszjáraton 2015. március 4-én 13 óra után néhány perccel egy jegyvita miatt kialakult nézeteltérés során bántalmazott két jegyellenőrt, akik az előzetes orvosi szakvélemény alapján nyolc napon belül gyógyuló könnyebb sérüléseket szenvedtek.

A bejelentést követően a rendőrök azonosították, majd Miskolc belterületén elfogták és a rendőrkapitányságra előállították a 28 éves férfit, aki gyanúsítotti kihallgatásán beismerő vallomást tett.

A Miskolci Rendőrkapitányság az ügyben indított büntetőeljárást bíróság elé állítási javaslattal tervezi befejezni.

- Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság -

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában