Helyi közélet

2015.03.26. 10:19

Hogy a kicsik növekedjenek

Miskolc - Újabb 500 milliárd forintot hitelezhetnek kedvező kondíciókkal a kkv-knak.

Miskolc - Újabb 500 milliárd forintot hitelezhetnek kedvező kondíciókkal a kkv-knak.

Kiválóan betölti szerepét, azaz a beruházási kedv élénkítését a jegybank Növekedési Hitelprogramja (NHP). Olyannyira, hogy az NHP-ban még rendelkezésre álló 400 milliárd forinton felüli, NHP+ néven újabb 500 milliárd forint nyújtható a célcsoportnak, elsősorban új beruházások finanszírozására – ismertette Vonnák Balázs, a Magyar Nemzeti Bank igazgatója a megyei kereskedelmi és iparkamara, valamint a WTS Klient Kft. közös miskolci rendezvényén kedden. Hangsúlyozta, a jegybank törekvése, hogy megkönnyítse a kis-és középvállalkozások hitelhez jutását, ezen keresztül élénkítse a beruházási kedvet, egyben hozzájáruljon új munkahelyek létesítéséhez.

– Az MNB refinanszírozást nyújt a kereskedelmi bankoknak, azaz 0 százalék kamatra ad meghatározott célokra és kondíciókkal felhasználható hitelt. Ennek értelmében maximum 2,5 százalékos kamaton adhatják tovább a kkv-knak a hitelt, akár tíz évre is, és fix kamaton – jelezte, hozzátéve: az első szakaszban, 2013 június–szeptembere között 701 milliárd forint állt rendelkezésre, míg a második szakasz 2013 októberében indult és a meghosszabbítás után 2015 decemberében zárul. Ennek keretében február végéig 624 milliárd forintnyi hitelt használtak fel – tudatta.

Beruházások fókuszban

Mint jelezte, korábban a hitelkiváltáson volt a hangsúly, de immár a növekedésre, beruházásokra fókuszálnak. Így a hitelkeret maximum 10 százaléka fordítható a régi, kedvezőtlen kamatú hitelek kiváltására, de a tapasztalatok szerint 97 százalékban új hitelekre használják fel a vállalkozások. A program eddigi eredményeit ismertetve elmondta: 20 ezer kkv vett részt benne, a február végéig leszerződött összeg 1325 milliárd forint. Az új hitelek kétharmada beruházási hitel, kisebb része forgóeszköz, valamint az uniós pályázatokhoz felhasznált összeg.

Ami a felhasználókat illeti elmondta: míg az első szakaszban 25 százalékban vették igénybe a mikrovállalkozások, addig a második szakaszban már 38 százalékban. A felmérés szerint a kisvállalkozásoknál stagnált, 36 százalék, vagyis a középvállalkozások „rovására” növekedett a hitelfelvételi kedv a legkisebbeknél. Érdekességként megemlítette, hogy az új beruházási hiteleknél minden második 10 millió forint alatti. Felmérésük szerint a szerződöttek 80 százaléka nem vett volna fel hitelt, ha nincs az NHP, és 10 százalék mondta csak, hogy mindenképpen vett volna fel.

Mire költötték az NHP-t? Nagyobb részt eszközöket vagy ingatlant vásároltak kapacitásbővítés érdekében. Iparág szerint a mezőgazdaság, kereskedelem-javítás, valamint a feldolgozóiparban használták fel a legtöbbet.

ÉM-UM

Amit az NHP+-ról érdemes tudni

Az NHP+ célját illetően elmondta: a közepes kockázatú, de még hitelképes vállalkozások a szigorú hitelezési feltételek miatt csak korlátozottan jutnak hitelhez, ám a magas kamatok miatt sokuk egyáltalán nem vesz fel beruházási hitelt. Ezen vállalatok hitelhez jutási lehetőségeinek javításával tartós hitelezési fordulat érhető el, ami érdemben támogathatja a gazdasági növekedést. Ennek érdekében a jegybanki likviditásnyújtás feltételrendszere kiegészül egy 50 százalékos jegybanki kockázatátvállalással.Az NHP+ esetében a maximum hitelösszeg 500 millió forint, míg a futamidő legfeljebb 5 év.


Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában