Helyi közélet

2015.03.14. 02:01

Drogprevenció Edelényben

Edelény - Az Edelényi Rendőrkapitányság drogprevenciós összekötője két helyi tanintézményben tartott bűnmegelőzési előadást.

Edelény - Az Edelényi Rendőrkapitányság drogprevenciós összekötője két helyi tanintézményben tartott bűnmegelőzési előadást.

Szabó Péter r. törzsőrmester 2015. március 12-én 11 órai kezdettel az edelényi Szent János Görögkatolikus Gimnázium és Szakképző Iskolában tartott egyfajta „személyiségfejlesztő tréninget” a tanintézmény 9. osztályos gimnazistáinak.

Ezt követően a bűnmegelőzési szakember 12 órai kezdettel a helyi Szent Miklós Görögkatolikus Általános Iskola, Óvoda és Alapfokú Művészeti Iskola 6. osztályos hallgatóinak igyekezett megszívlelésre érdemes tanácsokat adni.

Az interaktív előadásokon összesen 56 fő 12 és 15 év közötti diák vett részt. Az előadások témája - a drogok mellett - a fiatalok által leggyakrabban elkövetett bűncselekmények és azok szankciói, a segélyhívók megfelelő használata és a tankötelezettséggel kapcsolatos legalapvetőbb ismeretek voltak.

A nyomozó a tréning során arra is hangsúlyt fektetett, hogy egy esetleges drogfogyasztói magatartás illetve kóros szenvedély kialakulása esetén, milyen emberi értékek kerülhetnek veszélybe és tűnhetnek el a fiatal életéből, mint például a család, a barátok, az egészség, a biztonság, melyeket pótolni nehéz vagy szinte lehetetlen.

- Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság -

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában