Jegyzet: Leninvárosi lincselkedés

S ha a Vörös Hadsereg kivonul, majd biztosan úgy boldogulunk, mint az osztrákok. Szántó István jegyzete.

Rendszert, pártelitet váltunk. Dúl a szelíd választási kampány. Még csak 1990 februárját írjuk. Kapkodjuk a fejünket. A szocializmus bennfentes veteránjai sem képesek felfogni, hogy mi történik. Tudjuk, hogy 1956 népfelkeléssel kezdődött, de most már azok is ezt harsogják, akik korábban az ellenforradalomra esküdtek. Szélviharszerű a pálfordulás. Százezrek indulnak el a sokat emlegetett damaszkuszi úton. Tovarisi konyec! Ez a jelszó szerepel az illusztris plakáton a vastagnyakú, a tányérsapkás, felnyírt tarkójú tábornokkal. Mindenki politizál, rózsaszínű álomban ringatózunk, reméljük, a pesti Rákóczi út hamarosan összeér a Mariahilfer Strasséval. S ha a Vörös Hadsereg kivonul, majd biztosan úgy boldogulunk, mint az osztrákok. Egy mezőcsáti párttag, aki következetesen ragaszkodik az elveihez, az MSZMP kongresszusán meghívja Grósz Károlyt, a háttérbe szorított pártfőtitkárt a megyébe. Képviselőnek jelölik a következő parlamentbe. Grósz február 14-én egy piros Skodával érkezik Mezőcsátra, ahonnan egy olajzöld Wartburggal indulnak tovább a leninvárosi városházára. Átsétálnak a szemközti Olefin szállodába vacsorázni. Közben időnként rájuk dörömbölnek az étterem üvegfalán. Grószt ez nem zavarja, úgy dönt, átgyalogolnak a művelődési házba, ahol egy nyilvános televíziós vitában vállalja a megmérettetést. Óvatosságból jelzik a rendőröknek a vacsora közbeni incidenst.

Grósz nem volt az az ijedős fajta. Hivatali idején élvezi, hogy testőrök nélkül járhat-kelhet. Maga vezeti a szolgálati Mercedesét. Benne még a régi Ural kormányzati telefon, az anyósülés alatt egy ottfelejtett géppisztoly. Gyakran parkol a miskolci Derkovits utca elején, ha teheti, meglátogatja barátját, Pócsi doktort. Nyoma sincs kísérőknek. Nem szokványos figura. Korábban is, mint vidékre küldött megyei első titkár, Tapolcáról sokáig busszal jár be a pártházba. Mígnem belátja, ez nem megy. Reggelenként a megállóban különféle kérésekkel, ügyekkel ostromolják. Így hamar lemond erről a kis polgári luxusáról. Miniszterelnökként is kilóg a sorból. Hivatalos úton keresi fel az amerikai rokonait és gyerekként ámuldozik a Walt Disney vidámparkban. S beígéri, nekünk is lesz ilyen. A szocializmus legvidámabb barakkjában tényleg jól mutatna…

Párttársa szerint a leninvárosi kultúrház előtt nagy tömeg várja őket. Pfujolnak, kiabálnak, egyáltalán nem éltetik a pártfőtitkárt. Grósz Károly és barátai gyorsan döntenek, szégyen a futás (bár sokszor igen hasznos). De ők nem futnak, hanem komótosan visszaballagnak az étteremhez, ahol az autót hagyták. Meg lemondanak a tévészereplésről. A tüntetők látszólag elégedettek. Az Olefin szállónál alighogy beülnek az autóba, a kocsit egy nagyobb csoport veszi körül. Amíg az autó áll, csak fenyegetőznek, induláskor viszont már verik, püfölik a Wartburg ablakát és rugdossák az ajtajait. Kitör a lincshangulat, a tömeg skandál, incselkednek az erőszakkal. Rendőrök még mindig sehol. Lódi György, a régió legismertebb televíziós riportere Végh László operatőrrel minden mozzanatot videóra vesz. Többet nem tehetnek. Az MTV sárga Volgájával kéklámpával robognak fel az avasi tévétoronyba. Onnan lövik fel Pestre a híranyagot. A hangoskodók nem sejtik, hogy még aznap este viszontláthatják magukat a Híradóban. A Wartburg sofőrje ügyes volánforgató, nem dudál, nem erőszakoskodik, a támadók testi épségére is vigyáz. Szinte mint a gyík, hátrafelé manőverezik, kicsusszan a támadók gyűrűjéből. A Híradóban csak a tények köszönnek vissza, és látszik, hogy a Wartburgban ülők joggal szoronganak.

Balázsi Tibor, az MDF miskolci elnöke és az országos választmány tagja nem mondja ki, de a felvétel tanulsága szerint mindvégig ő a pártban a nyugodt erő. Józanságra, türelemre inti a provokátorokat. Meglátása szerint az erőszakoskodóknak semmi köze sincs az MDF-hez. A balhé kedvéért csapodnak a tüntetőkhöz. Nehezen sikerül lecsillapítaniuk a feldühödött tömeget. Számomra – nyilatkozza – az a néhány másodperc, amíg sikerült a kocsinak kiszabadulnia az eléje állóktól, szinte óráknak tűnt. Senkinek nem használt volna, ha a demokrácia első fordulójában valami visszafordíthatatlan tragédia történik. Grósz Károly a Kossuth rádióban ezt mondja: – Tudja, amikor az ember feje fölött néhány centire egy ötven körüli úr zavaros szemekkel torkaszakadtából ordítja, hogy fehérterrort emlegettél, hát itt van, megkapod! – ez általában nem a biztonságérzetét erősíti az embernek. A rendőrség felelősségének a hiányát sokáig vizsgálják. Végül minden rendben találtatik. A hangadókat, a fenyegetőző kocsirongálók kilétét mindenki ismeri, mégsem esik bántódásuk. A Wartburgban esett kárt kétéves pereskedés után megtéríti a biztosító. Grósz Károly viszont ezután a halál közeli élmény után eldönti, nem politizál többé.

Negyedszázad nagy idő. Leninvárosból Tiszaújváros lesz. A mai fiatalok már semmit sem tudnak erről a rendszerváltáskori lincselkedésről. Akik meg megélték, igyekszenek elfelejteni.

- Szántó István -