Helyi közélet

2015.02.16. 11:07

A három napos közúti ellenőrzés eredményei

Borsod-Abaúj-Zemplén - A közlekedésrendészeti akció során a rendőrség Borsod-Abaúj-Zemplén megyében is elsősorban a tehergépjárműveket, autóbuszokat, illetve azok vezetőit ellenőrizte.

Borsod-Abaúj-Zemplén - A közlekedésrendészeti akció során a rendőrség Borsod-Abaúj-Zemplén megyében is elsősorban a tehergépjárműveket, autóbuszokat, illetve azok vezetőit ellenőrizte.

Az Európai Közlekedésrendészeti Szervek Hálózata (TISPOL) Műveleti Csoportjának éves terve alapján Borsod-Abaúj-Zemplén megye útjain a rendőrök 2015. február 9-én, 10-én és 11-én közlekedésbiztonsági ellenőrzést tartottak a megye területén, melynek során főként a tehergépjárműveket, autóbuszokat, illetve azok vezetőit ellenőrizték.

A közúti kontroll kiterjedt Borsod-Abaúj-Zemplén megyében elsősorban a lakott területen belüli útvonalakra, a ki- és bevezető valamint a gyorsforgalmi útszakaszokra. A végrehajtásban a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság Forgalomellenőrző Alosztály, az Autópálya Alosztály Emőd, a Miskolci, a Kazincbarcikai, az Encsi, a Sátoraljaújhelyi, a Sárospataki, a Tiszaújvárosi, a Szerencsi, a Mezőkövesdi, az Ózdi és az Edelényi Rendőrkapitányság munkatársai vettek részt.

Az akcióban a B-A-Z. Megyei Kormányhivatal Közlekedési Felügyelőségének munkatársai is közreműködtek.

  • Az akció során a rendőrök összesen 236 tehergépjárművet, illetve azok vezetőjét ellenőrizték, melyből – az esetek egynegyedénél - 65 ízben tártak fel kisebb, nagyobb szabálytalanságot (műszaki hiányosság, túlsúly, sebesség túllépés, okmányok hiánya, passzív biztonsági eszközök használatának elmulasztása).
  • Emellett a rendőrök többek között 1 esetben rendeltek el kényszervárakozást,
  • a sebességhatár túllépése miatt 3 alkalommal intézkedtek az egyenruhások,
  • tachográffal kapcsolatosan a hatóság 16, míg a különféle okmányok esetében 9 esetben tárt fel hiányosságot.
  • - Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság -

    Ezek is érdekelhetik

    Hírlevél feliratkozás
    Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

    Rovatunkból ajánljuk

    További hírek a témában