Helyi közélet

2015.01.27. 13:03

Jegygyűrű a szív közepén

Miskolc - Mire jó egy salsa tánctanfolyam? Arra, hogy a fiatalok egymásra találjanak.

Miskolc - Mire jó egy salsa tánctanfolyam? Arra, hogy a fiatalok egymásra találjanak.Még az esküvő előtt állnak, de közös életük máris olyan, mint egy álom. Vasárnap ők nyerték az Észak-Magyarország által szervezett Álompár versenyt: Kovács Krisztina és Pékó Sándor. Azaz a mosolygós arcú, vidám lány és a romantikus lelkületű, sármos fiatalember. (Ők jellemezték így egymást.)

Eddig csak annyit tudtunk róluk, hogy a közeljövőben tervezik az esküvőt, nagyon sok lájkolót szereztek az Észak-Magyarország Facebook-oldalán, és hogy az 5 döntőbe jutott pár közül ők voltak a legügyesebbek, így végül ők nyerték meg az Álompár versenyt.

A tündéri lány

Mi azonban mindent tudni akartunk róluk, ezért kerestük fel őket otthonukban. Sándor elárulja, két évvel ezelőtt ismerkedtek meg, egy salsa tánctanfolyamon. Már az első alkalommal Krisztinát „szemelte” ki magának, mert valami miatt ő volt a legszimpatikusabb. Felkérte táncolni, és egy pár táncfoglakozás után azt is eldöntötte, hogy komolyabb kapcsolatot szeretne a kedves lánnyal. Néhány hónap elteltével hívta először randira, és Sándor hamarosan bizonyos lett abban, hogy Krisztina az a „tündéri” lány, akit mindig is keresett. – A kedves, mosolygós egyénisége és kisugárzása fogott meg. Természetesen igyekeztem a legjobb formámat hozni én is, hiszen tudtam, ő az, akit egész életemre szeretnék.

2013. április 27. Sándor a pontos a dátumot is tudja. Ettől a naptól számolják, hogy együtt vannak. Eddigi közös életük legmeghatározóbb eseménye a leánykérés volt. Sándor igazi meglepetést akart, ezért nem árulta el Krisztinának, hogy hová utaznak és miért. Az úti cél mi is lett volna más, ha nem Velence, a szerelem városa. Az időpont pedig február 27-e, Krisztina születésnapja. Mivel zuhogott az eső, egy olasz vendéglőben történt a leánykérés. Krisztina nem tudott szóhoz jutni a meglepetéstől és valószínűleg a boldogságtól, de aztán mégis csak elrebegte, hogy „igen.” Így emlékszik Sándor, aki egyébként egy logisztikai cégnél értékesítési vezető.

Reménykedett

De hogy szól Krisztina története? Természetesen ez a történet is a salsa táncfolyamon kezdődik.

– Rögtön az első alkalommal ő kért föl táncolni. Mosolygós volt a szeme, beszédes az arca, helyes fiatalembernek tartottam, jól táncolt nagyon, és mivel a salsa olyan tánc, ami által közel kell kerülnünk egymáshoz, éreztem a finom parfümje illatát. Beszélgetni nem sokat tudtunk kezdetben, mert figyelni kellett a lépésekre, de az a néhány szó is elég volt. Boldog voltam, hogy vele táncolhatok, és titokban azért reménykedtem, hogy több is lesz ebből, mint táncpartnerség.

Krisztina pontosan emlékszik az első komoly randevúra is. Május volt, az Avasi kilátóhoz közeli domboldalon piknikeztek. Csicseregtek a madarak, kell ennél több? Sokat beszélgettek, és egyre inkább bebizonyosodott, hogy rengeteg közös érdeklődési pontjuk van.

A könyvecskében

A leánykérés pedig számára is feledhetetlen meglepetés volt.

– Sándor nem árulta el, hogy hová megyünk, csak hogy pénteken utazunk. Már a buszon ültünk, amikor megtudtam, hogy Velencébe. Majd’ kiugrottam a bőrömből. Maga a leánykérés pedig olyan volt, hogy szóhoz sem tudtam jutni. Van egy kedvenc animációs filmünk, az Up (Fel). Ennek szereplőivel készített egy kis könyvecskét Sándor, aminek az egyik lapján ott volt egy szív közepén a jegygyűrűm. Ennél romantikusabbat el sem tudtam volna képzelni. Tényleg nem tudtam megszólalni. Ő mondta, hogy legalább annyit mondjak, hogy igen. Aztán kiderült, hogy jó előtte már megkérte a kezem a szüleimtől, mert ő egy régi vágású fiatalember, aki tiszteletben tartja a szokásokat – mesél boldogan Krisztina.

Megtudjuk tőle, hogy egy családi vállalkozásban dolgozik édesapjával. Ahogy az Álompár verseny bemutatkozásán fogalmazott: „gazdálkodj okosant játszom 150 hektáron, 200 szarvasmarhával.” Ha kell, traktorra pattan, vagy beadja a jószágoknak a gyógyszert, de ha arra van szükség, tárgyaló asztalhoz ül az üzleti partnerekkel.

ÉM-HE

Egy fiú és egy kislány

Krisztina és Sándor tehát hamarosan összeköti az életét, amihez az Álompár versenyen több mint 400 ezer forint esküvői szolgáltatást nyertek. De hogy a hírek terén is mindig tájékozottak legyenek, egyéves digitális Észak-előfizetést is kaptak lapunktól.Szeretnék, ha az esküvő után minél hamarabb megszületne kisbabájuk. Krisztina szerint jó lenne először egy kisfiú, aki majd a gazdaságot viszi tovább, aztán egy tündéri kislány, egy igazi hercegnő.


Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában