Helyi közélet

2014.12.19. 10:22

További tíz kilométer azbesztcementcsövet cserélnek

A Borsodvíz Zrt. miskolci irodaházában tartotta legutóbbi Intéző Bizottsági (IB) ülését az „Azbesztcement anyagú ivóvíz fővezetékek cseréje B-.A-.-Z. megye kistérségi településein” elnevezésű Svájci-Magyar Együttműködési projektet megvalósító szervezet.

A Borsodvíz Zrt. miskolci irodaházában tartotta legutóbbi Intéző Bizottsági (IB) ülését az „Azbesztcement anyagú ivóvíz fővezetékek cseréje B-.A-.-Z. megye kistérségi településein” elnevezésű Svájci-Magyar Együttműködési projektet megvalósító szervezet.

Ficsor Miklós, a projekt-nyertes Borsodvíz Zrt. cégvezetője házigazdaként köszöntötte az 1,8 milliárd forint értékű, 13 települést érintő Svájci-Magyar Együttműködési programban résztvevőket.

Horváth Ádám, a Miniszterelnökség Nemzeti Koordinációs Egység osztályvezetője, mint levezető, elsőként Bea Szilviának, az OTP Hungaro-Projekt Kft. vezető projektmenedzserének adta át a szót, aki egyebek mellett elmondta, hogy Simán és Emőd-Adorján-tanyán már több mint egy éve megvalósították az ivóvíz-vezeték cseréjét. A többi 11 településen azbesztcement anyagú ivóvíz fővezetékek cseréje szerepel a projektben.

Ároktőn már 2014-ben megtörtént a 3766 méter hússzú szakasz kiépítése. Tiszakeszin 2015 elején – az időjárástól függően - kezdik a 9443 méteres cső-szakasz cseréjét, melyet márciusra fejeznek be. Tiszatarjánban csak nyílt árkos technológiát tudnak alkalmazni, melynek kezdését szintén az időjárás befolyásolja. A többi települést illetően folyamatban van az engedélyeztetés. Az aktuális történésekről a rendszeresen frissített www.vizhalozatunkert.hu honlapon osztják meg az információkat.

Max Schnellman, a Svájci Hozzájárulási Iroda vezetője első hozzászólásában nagy elégedettséggel nyugtázta, hogy a legutóbbi találkozás óta is jelentős előrelépések történtek. Külön kiemelte a szigorúbb ellenőrzés bevezetését, amely a kivitelezés minőségének javítása érdekében történt.

A kivitelező AQUAPROFIT Zrt. projektvezetője, Czaun Ferenc a svájci partner felvetésére reagálva elmondta, hogy már kizárólag saját rendszerükön szerzik be az alkatrészeket, amelyeket ők adnak át az alvállalkozóknak, akiket az eddiginél is szorosabban kontrollálnak. Elhangzott az is, hogy a folytatásra kapacitásokat kötöttek le, várják a még hiányzó engedélyeket, miközben összehangolják a kiviteli, üzemeltetési és forgalomtechnikai elemeket.

Kiss Attila, a Borsodvíz Zrt. tavaly ősszel kinevezett új főmérnöke a mintegy 260 millió forintos árfolyam különbözet felhasználásával kapcsolatosan kiemelte, hogy átgondolták erre irányuló elképzeléseiket, amely szintén az azbesztcement vezetékek cseréjére irányul.

– Négy éve végeztünk veszteségelemzést ebben a témában. – mondta Kiss Attila. - Ennek figyelembevételével készítettük el javaslatunkat, melynek értelmében, az alap-projektben is szereplő településekből négyet vontunk be újra. Már egyeztettünk is, Tokaj, Bodrogkeresztúr, Nyékládháza és Alsózsolca esetében meg van a maximális fogadókészség. Az újabb 8-10 kilométernyi vezeték-csere negyede az alap-projekt 51,5 kilométerének, ami közel 25 százalékos növekedést jelentene. Megpróbáltunk egy prioritási sorrendet felállítani. A megvalósítás mértéke attól függ, hogy a svájci milyen összeggel hagyja jóvá az árfolyam-különbözetet. A svájci partnerünktől mintegy 260 millió forintra számítunk, melyhez a 46 millió forintos önrészt a kormány támogatásával tudjuk biztosítani. Számításaink szerint ez a 306 millió forintnyi összeg fedezi a fenti munkálatok költségeit. Időbeli megvalósításhoz szoros ütemtervet állítottunk fel magunknak. Február-márciusban elindítjuk a kivitelezés tervezési, engedélyeztetési folyamatot, ezzel egy időben indul egy feltételes közbeszerzési folyamat. A már leszerződött és új munkák kivitelezése egybecsúszik, ezért meghívásos és tárgyalásos közbeszerzést kell lebonyolítanunk. A jelenlegi kivitelező az egyetlen érvényes pályázó, így garantálható a kivitelezési határidő betartása. Április-májusban a tervezés és a tárgyalásos közbeszerzés befejezése a cél, majd be kell nyújtaniuk az önrész iránti igényüket a Belügyminisztérium felé. Ezek után jöhet a szerződéskötés, majd júniustól jöhetnek a kivitelezési tervek, indulhatnak a munkálatok.

Dicséret illeti azt a komolyságot, amivel előkészítették az árfolyam különbözetre vonatkozó kiegészítést – reagált a javaslatra Max Schnellman. - Nagyra értékelem, hogy nem csak egy sima felsorolást tartalmaz, hanem prioritásokat is. Jó döntés volt a négy településre való koncentrálás, mert ez nagyobb fejlesztést tesz lehetővé. Jónak tartom az ütemezést, ami nagyon ambiciózus. A kiegészítő kivitelezések 2016. márciusában fejeződnének be, úgy gondolom, hogy az alap-kivitelezések határidejét is ki kellene tolni 2016. március 31-ig. Mivel a projekt-megállapodás 5 évre vonatkozik, így belefér a nyári, 2016. június 30.-i határidő, mely biztosítja a párhuzamosan végezhető feladatok elvégzését. Tapasztalatim szerint nem meglepő, hanem intelligens megoldás ez a módosítási javaslat. Az eredeti terv lényegileg nem változik, így műszaki és pénzügyi szakértőink is pozitívan állnak majd hozzá.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában