2014.12.17. 12:03
Nézőpont: Szerep-zavar
Gyerekkoromban ki nem állhattuk azokat a tanárainkat, akik afféle szükséges rosszként kezeltek bennünket. Szerencsére nem volt túl sok ilyen, de minden eszközt bevetettünk, hogy megkeserítsük az életüket – legyen már bőséggel emlékük, ha visszavonulnak! Szendrei Péter írása.
Gyerekkoromban ki nem állhattuk azokat a tanárainkat, akik afféle szükséges rosszként kezeltek bennünket. Szerencsére nem volt túl sok ilyen, de minden eszközt bevetettünk, hogy megkeserítsük az életüket – legyen már bőséggel emlékük, ha visszavonulnak! Szendrei Péter írása.
Azokat viszont kimondottan szerettük, akik tisztában voltak vele, hogy a gyerekek nem azért vannak, hogy nekik legyen hol eltölteniük a nyugdíjig hátralévő egy-két évüket. Akik partnerként kezeltek bennünket, azok tudták, hogy ők vannak értünk, mi pedig ezt megháláltuk, mert például nem tettünk fél dióhéjat a tanári szék lába alá, hogy amikor oktatónk helyet foglal rajta, irgalmatlan reccsenéssel adja meg magát a terhelésnek, azt az érzetet keltve, mintha a szék roskadt volna össze. Rajzszög és Technokol se került a tanári székre, meg krétával se dörzsöltük be a támláját. Azt a néhány tanárunkat viszont, aki szem elől tévesztette a célt, kíméletlenül megkínoztuk.
Most az úgynevezett politikai elittel és holdudvarával kapcsolatban érzem azt, hogy ideje lenne kettévágni egy-egy diót, hátha a reccsenéstől rádöbbennek, hogy nem a „nép” van értük. Ebben az országban nem alattvalók élnek, akiknek a feje fölött lehet dönteni. Ezt bizonyítják azok a civil szervezésű tiltakozó megmozdulások is, amelyekről egyelőre tudomást sem akarnak venni a döntéshozók.
